Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Szitnyai Zoltán: Rózsagyökér… liliom

I 35 Özvegy Vaczulikné felült az ágyban. — Hazudsz, Marian, hazudsz! — sivította és fenyegetve rázta öklét. Te csalogattad őket ide. Hiszen tegnap is láttam, hogy fehér kendőt akasztottál az ablakom elé. Megállj, Marian, majd megver az Isten... Ha meghalok, minden éjjel az ágyad szélére ülök és fojtogatni fogom a torkodat, Marian. — Nagysága ... — Te-e, te-e gonosz teremtés, l'gy-e, ha én meghalnék?... Hát azért is ti fogtok elpusztulni előbb... Te, meg a fiatalúr, a híres!... És azt se bánom, ha itt vesznek fattyuitok a szemem előtt... Egy falat kenyeret se kapnak tőlem ... Érted, Marian? Marian ezt minden éjjel hallotta. Már nem is hederített rá, csak meglötyögtette a sárgás folyadékot és az öregasszony szája elé tartotta a sörös poharat. — Igyon a nagysága, ettől aludni tud. Vaczulikné felnézett a pohár felől, száján a keserűség undorával. — Ahogy parancsoltam? — kérdezte. — Igen. Aztán a sárga lé az állára is csurgott, amint szája a pohár szélére tapadt. Marian meg gyűlölködő arccal feljebb-feljebb emelte a poharat. Az utolsó cseppig. — Rózsagyökérből? — nézett fel az öregasszony és szétköpködte a szájára tapadt cseppeket. Marian intett a fejével. — Rózsagyökérből meg szárított liliomból. — Az — bólintott helyeselve az öregasszony s megint lehunyta a szemét. Marian kifelé csoszogott. — Oltsam el a gyertyát? Az öregasszony megborzongott. — Nem hallod, Marian, milyen nagy csönd van megint?... Hát mért nem mondod meg a fiatalúrnak, hogy énekeljen?... Ti csak a halálomat akarjátok... Miért nem énekel a fiatalúr? És néhány perc múlva, az ötödik szobában, énekeini kezdett Krasztek Péter. Párnájára könyökölve megtámadtatta fejét és úgy énekelt. Néha hajnalodott már s ő még