Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Komáromi János: A szerkesztő úr

168 latus. Hogy úgy mondjam : szellemi drótkefe ! Az ellenlap, a liberálisok orgánuma, a mérsékelt józanság szócsöve alig szuszog mellettem. Pedig, hogy doppingolják azt a szócsövet 1 Anyagi erőforrást töltögetnek bele a kormányszervek helyi közegei, a megyei kapacitások, a kereskedők kaszinója s egyéb közhasznú egyletek... Döglődik, goszpodin, döglődik ! Ám ha én repülök ki egyszer az utcára, ágy kapkodnak, mint a medvecukrot ! Megfojtanának, ha tehetnék, de bomolnak a lapom után. Hja, ehhez tehetség kell ! A végzet döglessze meg a kiadómat, e szőrös kapitalistabérencet ! Kénkövet fúj ellenem s utál, de azalatt elyanra hízott rajtam, mint egy keresztespók és reng a hájtól a tökkelütött. Én pedig az agyhártyámat cserzem ki már a szenzációk után 1 Rossz végem lesz, mésztró... De vígasztalásom marad legalább, hogy én voltam az utolsó turáni sajtóbölény ! Öreg barátom itt már nagy keserűséggel bocsátotta le félvarkocsú fejét, ám félpillanat múlva már nevetve csapott az asztalra : * — Nem számít ! Szenzációt és kultúrát mégis csak a gyűlölt és megvetett Vaczulka tud szállítani ! Akkor már keresztbeállt a szeme Vaczulkának. Félig mámoros állapotában kapacitálni kezdett egy olyan nemzeti mozgalom kezdeményezése irányában, mely a fővárosban koncentrált hazafias szellemű tehetségek decentralizálását célozná... Majd a szavamat vette, hogy a legközelebbi szerdán megjelenő lapjába okvetlenül kanyarítok valami metszőélű elmefuttatást az izraelita jellegű kereskedelmi térhódítás ellen ... Felálltam, hogy menekülhessek tőle. Nyakkendője a balfüle alól akkor már fokonkint csúszni kezdett a nyakcsigolyája felé. Megígértem neki, hogy okvetlenül megírom azt a metszőélű elmefuttatást. Nem igen bízhatott benne, mert súlyos mámorán át is pislogva gúnyolódott felém : — Koszos kis óvatosak vagytok ti, édesem. Vaczulka ezzel szemben az árokparton fog felfordulni. De Vaczulka karakter volt legalább. Zavart fejjel fordultam ki a kávéházból. Az ajtóban hallottam még a Vaczulka sürgető csattintását : — Főúr, egy féllityit ! A keserűből !