Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Bodor Aladár

147 %ekete anytfats* Ott ül a zongora kettős székén, Senkisem látja, de látom még én, Kéken Fellegek úsznak az éjben. Vissza se néz, de érzem, vár rám. Vár maga mellé szótlan, árván Ferdén Vérszalag fut le a mellén. Rapszódiát lapoz : „csóktól-vérig" Remegve játszottuk, s nem volt végig, Nem volt... Sürgetve súgtam a tempót. Letört a dallama, sírba tört le, Magamat zihálva vágtam földre, S mégsem !... Utána sietni késtem. Sürgetett sokáig, vádolt, hívott, Azután szelídült. Rejt egy titkot, Árván őrzi a sírban a márvány. Ámde, ha ily teli holdak égnek, Hogyha az éjjelek ily vad kékek : Följön, Számot tart rám még e földön. Ot< ül a zongora kettős székén, Vár, hogy a székire iilök még én S szállva Visü majd a rapszódiája. Telt ma a hold s egy tükrön szemben Látom : a széken ülünk ketten, Alszunk, S feketén mosolyog ajkunk.