Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Nagy Endre: A kéményseprő neje

143 nem akart megbolondulni. Ma délután a szomszéd lakásban dolgozott, látta, hogy a mamám elment hazulról, számított rá, hogy egyedül leszek otthon, azért csengetett be. És mindezt csak úgy egyszerűen a szemembe mondta ! Bizonyosan naecsáin is megfigyelte már, hogy a kéményseprőket sose szokás közelebbről szemügyre venni. Pedig van kéményseprő fiatal, öreg, sovány, kövéi, alacsony, magas, de az mind egyformán csak kéményseprőnek számít. Mint ahogy az ember ha megijed az utcán, válogatás nélkül, találomra fordul a sarki rendőrhöz ; nem megy a másik sarokig csak azért, mert ott egy vállasabb rendőr posztol. A közfelfogás szerint rendőr : rendőr és kéményseprő : kéményseprő. De ott abban a homályos előszobában meg voltam ijedve és csak akkor láttam, hogy az az én kéményseprőm micsoda egy szálas, erős ember volt. Annyi lettem volna én csak neki, mint egy veréb a sasnak. Elfulladt a hangom a félelemtől és majdnem sírvafakadtam. — Mit akar itt ? Menjen innen ! — mondtam neki. Node amint megszólalt, egyszerre eloszlott a félelmem. Azon a remegő hangján rögtön érezni lehetett, hogy jobban meg van ő ijedve, mint én. Ügy hebegett, dadogott, amíg kinyögte a mondanivalóját, olyan szánalmas volt, hogy szinte bizony megsajnáltam. Képzelje naccsám, ott az előszobában szerelmet vallott nekem. Elmondta, hogy már régóta szemmel tart engem, mindent tud rólam, szeretett volna megismerkedni velem, de sose kínálkozott rá alkalom. Végre ma délután elszánta magát ; nem bánja, lesz, ami lesz, megkockáztatta, hogy kidobom, de mégis betolakodott ide. Hát, amint mindezt nagynehezen elmondta, utána olyan kacagás fogott el, hogy nem bírtam magammal. Egy kis jégszekrény állott az előszobában, annak nekidőltem, úgy nevettem pukkadozva, ő elszörnyedve csak nézett, nézett egy darabig, aztán dühösen kiáltotta : — Ha szabad kérdeznem, mi van ezen olyan nevetni való ? De annyi keserűség volt a hangjában, hogy magam is