Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Peterdi Andor

123 0 Aiad a Tavaszodik. A nap meleg csókjától, A hegyormokról leolvad a hó, S én a falumtól messze-messze, távol Ügy aggódom : Hogy megárad a szilaj Vág-folyó. Egy falut feltek a Vág vize mellett, Odavisz gyakran az emlékezet, És üzenek a hajló füzeseknek, Hogy élek még, Élek s mostohább tájon szenvedek. Az aranyhajnal ott lángolt föl nékem. Ott bámultam a lebukó napot, S a Vág morajló zuhogó vizében Elhallgattam, Hogy zokognak a vizidalok. Egy szines kagylónak, ó, hogy örültem Mit a folyó a partra kivetett, És a fövényben órákhosszat ültem. Bogozgattam Mesebeli, szcp álomképeket. S mi lett belőlem, mivé lett a gyermek. Ki ama tájról eltűnt egy napon, A folyó, a part, a mezők elfeledtek, S talán te is, Játszóhelyem : kicsi homokhalom. A Vág völgyéből kisodort az élet, Akár a kagylót a hömpölygő folyam, De mikor éltem alkonyához érek. Egy vágyam van, Hogy ottan pihenhessek boldogan. Add, jó uram, lia a Vág meg is árad, Ha el is önt partot, mezőt, utat, S ha el is önt útjában minden gátat. Add, jó uram, Hogy el ne öntse az én falumat.