Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Zerdahelyi József: Pásztorvérrel

Zerdahelyi József Négy évet töltött már akkor orosz fogságban. Egy reggel kilépett a tábor kapuján, csak egyszerűen, ahogy máskor dohányt szerezni indult és többet vissza se nézett. Hazajött. Az alvó falu széles utcáján sötétkedett az éjszaka, mégis eltalált a kertajtóhoz. Ki is nyitotta, olyan mesterséggel nyilott az most is, mint mikor itthagyta. A ház belülről volt bezárva, koccantott az ajtón, várt egy keveset, újra próbálta, senki sem felelt, pedig az öklével is megzörgette. Hogy fáradt is volt, az enyhe tavaszi szél hamar lenyomta a küszöbre és rendesen lefogta a szemét. A sötétség vigyázta az álmát Verem András szakaszvezetőnek. Odabenn két ember riadozott a koppanásokra, vagy jobban; egy ember meg egy asszony. Susogás volt a hangjuk. — Ez Andris, az én uram, ismerem a koccantását. — Már hogy vóna, hiszen odaveszett. Pesta is látta, hogy meglőtték a kozákok. — Mégis ő az . . . biztos. Agyonver. — Vagy én . . . — tüzelt a fiú. — Hallgass, kimászol a padra, onnan majd, ha bejött, kibújsz a tető ablakán. Kis Jani nem ellenkezett többet. A lopakodás baj nélkül megment, mezítláb mászott a füstös létrán. Maris méff utána adta a csizmát, de az ajtónyitáshoz már nem volt mersze. Hideg lelte, ahogy a kijáráshoz közelített, reszketett a semmit tapogató két karja, akár a nyárfalevél és addig veszett az ereje, míg el nem terült a földes pitvar közepén. Csend borult a házra.