Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers és műfordítás - Wimberger Anna

Sötét semmiből, időtlenségből látásra, fényre tévedtél ide, térbe, időbe. Mint pici porszem, csillogtatott a nap, pihegtél, éltél, számoltál holdakat, — szíved megremegtette talán a vágy ... S ez elég volt. Lágy árnyékával jövel a végtelen s befed, — hogy ismét ölébe vegyen. Ugy mondják : egyszer a hold is életet hordott, aztán kiholt. Tán millió s millió lélek De népek multak — s bolygók kiégtek. Öröklétet, én, parány akkor miért remélek ? Hogyan lehetnék néked több mint a hold, mely estente egedre f el jő — ostromolt Uram, onnan is téged. vagy akár az a kicsike felhő, mely szántja amott a kéklő eget s ím — már szét is foszlott ott a hegy felett...