Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers és műfordítás - Tamás Lajos

79 Megtöretünk a mozsárban cukorrá, lisztté, porrá. Csillog a mozsár, súlyos a törő, Ahogyan lassan vedlünk bölccsé és okossá. Levetettük a rojtokať, a gombokat, a mentét. Most pőre testünkön a sor, Hogy arról is a dagadt húst és henye zsírt lenyessék. Zúzódunk kékülő inakkal, gyöngyöző homlokkal Férfi és fiatal asszony. Tán az egyik öklöt ráz, a másik sápadtan koplal. Itt őrlődik acél-fal közt test, lélek és ideg. À nagy mozsár ércesen kong És harangozik nekem, neked, mindenkinek. Kincsünk volt, hírünk volt, kertünk volt, csillogó aranyunké Nehéz az ütő, nehéz a sor. Most csak a mozsár fenekén fekete por vagyunk. Az egyszerűség takarója Alatt zakatol vad szivem. Tán nem is tudják s aki tudná, Legyint csak egyet : nem hiszem. Az egyszerűség takarója így fojtja lassan meg »zirem.