Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Sebesi Ernő: Pereg a dob

154 konyhában töltötte az éccakáját álmatlanul vergődve s csak hajnalban könyörült rajta az álom. Vitelko valami rossz előérzettel kisomfordált a házból. Mindig is érezte, hogy ez a Dubovszki-ügy nem maradhat örökké titokba. Ki fog pattanni ez a csúnya kelevény s akkor mindennek vége. A Kalvária-úton jött előre. A friss hajnali levegő élesen megcsapta, de hirtelen úgy érezte, liogy elszorul a lélekzete. Köhögni kezdett, de csak elvetélt rekedt prüsszögés lett belőle. Ha nem kapaszkodik bele egy útszéli fába, elszédült volna. Tovább cammogott s leült egy padra, amit nemrég helyezett el itt a Turistaegylet. Elgondolkozott. Az asszony volt mindennek az oka, legalább is Vitelko úgy látta a dolgot. Ha zúgolódott volna, megállt volna a lejtőn. De ő csak sóhajtozott... Az a Dubovszki-lány ártatlan esetnek indult... S hirtelen követte önmagát a nagy szenvedélye összes fordulóin. Ebben a pillanatban azt se tudta, hogy az a lány melyik határban kószál most s vájjon hány könnyelmű férjnek a vérét gyújtogatja ? ! — Megmondok mindent, úgy, ahogy van — bíztatta magát hangosan. Körülnézett, nem lesi-e valaki a magábaszállását ? Szájában felgyűlt az elkeseredés íze. De azért bízott valami megváltó fordulatban. — Ha szeret az asszony, ezt is megbocsájtja, ezt az utolsó betyárságot — próbálta magát a jóhiszeműség vizeibe ringatni. Fáradtan ért a városházára. Átvette a listát, nyakába akasztotta a dobot s végigment a Fő-uccán. Eddig egykedvűen olvasta a neveket, a végrehajtást szenvedők nehéz sorsával szemben eddig nem került lőtávolra ... A legtöbb áldozatot személyesen is ismerte, de a részvétét lefojtotta a hivatalos külsője. Eddig kívül maradt ez a szíve palánkján ... Pergett a dob fürge ujjai alatt s közben akaratlanul