Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Sándor Imre: Fiatalok Prágában

134 nyesen gondolta : „Persze, lia én is körorvos akarok lenni, mint ő." Az orvos szótlanul, zavartan nézett rá, aztán kissé bátortalan elhatározással mondta, közben az arca egy árnyalattal pirosabb lett : — Ha megengedi, elkísérem. Van egy óra szabad időm. Majd examinálni fogom. — Nevetett. A leány is. — Nagyon hálás leszek. Szívesen tanulok... mindenkitől. A „mindenkitől" kicsúszott a száján, akarata ellenére, talán nem is úgy gondolta, hogy a férfi értette. — Hát nem mondom, hogy tőlem oly sokat lehet tanulni, különösen anatómiát, — megint a jegyzetekre nézett, — de azcrt tudnék mondani magának egy-két megszívlelendő dolgot. A leány vidáman nézett rá : — Ugyan ! Elérkeztek a kis park bejáratához. Néhány nem nagyon gondozott út vezetett köröskörül az évszázados fák között a vadnövénnyel benőtt területen. A leány lehajolt, virágot szakított, letépdeste a leveleit. Közben a térfihez fordult : — Hát halljuk azokat a megszívlelendő dolgokat. A férfi láthatóan megbánta már, hogy elkezdte. De azért, ha benne volt, hát folytatta is : — Nem különös dolgok, csak éppen megint eszembe jutott, hogy látom magát. Hogy őszinte legyek, nem tudom megérteni... Nem örülök neki, hogy maga a kollégám. Ne értsen félre : magának nagyon is örülök, csak annak nem, hogy kollégám. Mert éppen ezért, alig pár hétig láthatom az egész évben. — Biztos, hogy nem ezt akarta mondani, — szólt a leány, egyenesen a férfi szemébe nézve. — Bókkal üti el a dolgot, bókol orvos létére. Nem szégyenli magát ? A férfi csodálkozva nézett végig a leányon : — Maga meg túlságos komolyan veszi az orvosi hivatást. Ügy látszik, azt hiszi, hogy külön szerzetesi szabályok járnak ki ennek a hivatásnak. Sokkal jobb volna, ha más hivatás szabályait tanulmányozná.