Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Tamás Mihály: Szüreti bál

Ügy volt megcsinálva, hogy amikor megérkeztek, Braun úr várta őket a kassai állomáson. Sutay úgy gondolta, hogy mindjárt indulhatnak is a tanulmányútra, de Braun úr egy vendéglőhöz vitte őket, ott leültette, és azt mondta, hogy majd tizenegy óra tájban értük jön. Braun úr óvatos ember volt, nem látta még biztosnak az üzletet, ezért nem volt kedve még a vacsora költségeit is magára vállalni. Sutay bort iszogatott, Béluska egyre az ajtó nyílását leste. Lassan múlt az idő. Béluska már arra gondolt, hogy miért nn mehetnének ők önállóan, Braun nélkül tanulmányútra, amikor Braun a vállára tette a kezét. — Ha úgy tetszik, mehetünk. Sutaynak káprázott a szeme az előtér nagy fényességétől, és kerekre tágült a pupillája, amikor a belső helyiség lágy, lila félhomályába kerültek. Asztalok álltak körben, sűrűn egymás mellett és a szoba közepén valami lányféle ugrált. A pincér elébük lépett, Braun kacsintott rá a szeme sarkából, mire a pincér egy üres asztalhoz vezette őket, mindjárt az ugráló lány háta mögé. Sutay leült, és öreg kezével az asztal lapját kezdte tapogatni. Az asztalos szemével nézte meg az apró asztalt, a lábait is megtapogatta. Kellett ez, úgy gondolta, hogy otthon majd ő is megcsinálhatjÁ a másolatot. Braun feketét rendelt, a pincér hozta a feketét apró csészében. — Ejnye, ehhez ugyan kevés kávé kell. Braun úr a szemét összeszorította, és a homlokát a feje tetejére húzta fel. — Hiszen itt van, kérem, a vicc: kevés kiadás, sok bevétel... mert tetszik tudni, Sutay úr, azazhogy Sutay bácsi, az a legjobb bot, amelyik az emberek butaságára lett alapítva. Béluska a kávét kóstolgatta, de szeme egyre a lány formás testére tévedt. — Vizet nem adnak a feketéhez? Braun arca komoly, oktató lett. — Hát ez is fontos, kérem... víz nem jár a feketéhez, de annál több cukor... Az édes feketétől szomjas lesz .333