Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Tamás Mihály: Szüreti bál

megy, azután megáll, mert manapság nem elég a jó bor és a jó étel. Ma, kérem, egyéb is kell, valami más attrakció, ami ide húzza az embereket. Mert ugyebár, kérem, ez a Liget egy kissé kiesik a központból, az embereknek nem jut eszükbe, hogy betérjenek. Sutay tiltakozni próbált. — Ez csak azért van, mert egyszerre olyan hidegre fordult az idő. Amíg meleg volt, addig mindennap tele volt a helyiség. Megverne az Isten, ha panaszkodni mernék, mert szép kis pénzt kerestem ez alatt a pár hét alatt, a telet meg majd kihúzom valahogy, amíg megint nyár lesz. Braun két karját széttárta az asztal fölött, utána az asztal két szögletét markolta meg, mint aki már eleget beszélt, és indulni készül. A hangja lekicsinylő volt, és a jóságtétel szándéka ömlött ki belőle. Erőszakkal is, ha kell. — Nyár... tél... kibírni... bevárni... ezek, kérem, nem a megfelelő szavak ilyen kiváló vendéglőstalentum szájában, mint amilyen Sutay bácsi. 'Az öreg titkolt büszkeséggel húzta rá a bajuszát a szája megnyílt mosolyára. — Na ... na... Braun felállt, kabátját, kalapját nem kellett keresnie, mert le se vette azokat magáról. — Semmi no ... na ... holnap jön Kassára. Sutay riadtan tiltakozott. — Holnap nem tudok ... — Hát mikor? ... ' — Mondjuk holnapután ... — Rendben van, holnapután... Holnaputánra eljön hozzám Kassára, és én majd megmutatom magának, Sutay bácsi, hogy kell az ilyen üzemet vezetni. Rendben lesz? Sutay homlokán előtörtek a verejtékcseppek, szemében riadt fények támadtak, de hiába minden, ez az ember beszél, beszél, és nem lehet neki nemet mondani. Most már a szalmaszál után kapott. — De Béluskát is viszem magammal... Braun űr lelkendezve rázta az öreg kezét. .331