Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Tamás Mihály: Szüreti bál

mert a vörös arcú úrnak hirtelen lendületet vett a keze, és a pohár minden leve Sutay arcába csapódott. Az öreg ember állt, állt, keze se mozdult, arcán végigfolyt a bor, le a gallérjába, a gallér alatt az inge alá, az eleven bőrére, a mellére, a szíve fölé, amely most — úgy érezte — egyszerre megszűnt verni. Valahogy kijutott a teremből, haloitfehéren, és ahogy az asszonya nem kérdezve, csak látva a bajt, a karja alá nyúlt, hogy segítse, Sutay esetten nyögte az asszonya felé: — Fektess ... ágyba ... jaj, Istenem ... Béluskával együtt húzták le az öregről a ruhát. Béluska sietve felkötötte a bőrzsebet, és ment a vendégek közé. A konyhában a lány maradt, de most már elég volt ő is, mert a vendégek széledni kezdtek. Bent az ágyban reszketve és fázva bújt a takaró alá Sutay, és amikor az asszonya egyszerű jósággal kezébe vette öreg, kemény bőrű, ráncos kezét, és megsimogatta jósággal vigasztalásként, egyszerre feltört belőle a megvert gyermek, és úgy sírt, úgy sírt, rázó, nehéz sírással, de meleg könnyekkel, és enyhet adón, mint még soha életében. Béluska ezalatt friss bort öntött a három úr üvegébe. 2 —: Nézze csak, Sutay bácsi... már bocsásson meg, hogy így szólítom, de tudom, hogy maga mindenkinek Sutay bácsi, nézze kérem, ha ez így megy tovább, akkor sehogy se fog menni. Higyjen nekem. Braun űr karvalyarca áthajolt az abrosz felett, ahogy a vele szemben ülő Sutay fáradt arcába nézett. Kint a Ligetben már sárga szemét borította el a fák alját, a fák kopasz koronái zizegve verődtek össze a szélben, bent a teremben a cseléd már néha fát dobott a vaskályha tüzére, és a szegletasztalnál két városházi ember iszogatott öt decit másfél órája. — Ügy van ezzel, kérem, majd mindegyik. Eleinte megy, .330