Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

mert ezt a földet szeretem, és nem tudom elhagyni. Nekem még agyonterhelt harminc holdam sincs, mint Tutyinak, csak címeres pecsétgyűrűm s a kastélyom mellett öt hold gyümölcsös. Gyönyörű nemes fák vannak benne, régen is szépen jövedelmezett, apámnak is büszkesége volt. To­vább fogom fejleszteni, s a termést magam adom el. A pin­cékben hegyekben áll most is az alma, ugye, elsőrendű minőségű? Havlicska tanúsíthatja, hogy a hatósági enge­délyt már kiváltottam. — Megerősítem — mondja a rendőrkapitány. — Nem muszáj köszönnetek, ha erre mentek. Ti még tarthatjátok magatokat... De azt hiszem, jobb idejében számot vetni magunkkal... Tutyu lelkendezve helyeselt neki, a Három Rózsa erkélye felé integetett furcsa jeleket, amelyeket az oda kigyűlt cigányok megértettek, és tust húztak. A kivilágosodott piac bámulva nézte a jelenetet. — Jó, jó — mondta Bilóczy —, csak kissé erős. — Áá — erősítette Zánky Hubert —, túlzás. Selmer bárónő megdöbbenve, s mint ilyenkor szokott, franciául csodálkozott: — Charmant! Ez a fiú meglep. — Zavaros korok gyakori jelensége — mondta Tokody Szaniszló, az utolsó főispán titkára. Drágóczy Irénke az összebújt lányok csoportjából kö­zelebb lépett a bódéhoz: — Hadd abba, Sándor, ezt az ízetlen viccet. Csak nem gondolod, hogy ilyen esetek után ... — Nem gondolom, Irénke. Nincs más a te számodra sem, mint belenyugodni ebbe vagy elmenned innen Géza öcsémmel. Erről már úgyis beszéltetek egymással. Vá­laszthatsz. A lány büszkén válaszolta: — Nem a maradást fogom választani. — Gondoltam. A bárónő még egy kísérletet tett: — De hiszen ön elrontotta a bál sikerét. Talán volna még más mód is a megoldásra. 102

Next

/
Oldalképek
Tartalom