Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: Szloveszkói vásár

A pince bolthajtása elgörbült Jóska előtt a tágas ég mennyezete felé. Köd szállott a teméntelen üresség felé, amelyen rátűzve szépen világított a hold és a csillagok. Megdörzsölte a szemét: — Mi a szent? Az ott az ég-e? Rajta a Göncöl-e? Amott, la! A gácsi ember hunyorgatott: — Csak most lássa? Égnek van az kifestve. — Hát mit húzzak, drusza úr? — tette a hegedűt a nyaka alá a halinás. Még felelet előtt húzni kezdte Jóska fülébe olyanképpen, ahogy csupa veszedelem volt ebben a percben. Nem mást, azt: „Hét csillagból van a Göncöl szekere .. Először is megadta a nóta módját, de aztán a Jóska arcán akkora puha beleegyezést látott, hogy elhúzta még vagy kétszer. — No, ezt leöblíthetünk — mondta a gácsi ember a kocsmárosnak, és teleállíttatta az asztalt boros üvegekkel. Müller is pohár után markolt, és annyi kedv telt ki belőle, amennyit eddig hinni se lehetett felőle: — Hát akkor olajozzunk... Ügy látszik, mégis ünneplünk máma valamit, Kavecsány úr?! — Űr az öregapád. Szervusz. Maga is szervusz, Jóska. Kimerítően ittak, és szervuszt markoltak a kezükkel. A gácsi ember a kocsmárossal is megtárgyalt valamit. Jóskát vállon csapta: — Ügy danolsz, mint kaszarnyaban. Szépen danolsz... Áztat danolászd, aki a Göncölről szól... Jóska hangja úgy beleadta az erejét a nótába, ahogy csak egészen fiatal legény korában. Maga is csodálkozott: Ne, mekkora fújtatom lett egyszerre! A halinás a bozontos fejét közel dugta hozzá, s két nóta közbeni pohár után elismerően mondta: — Ez már egen, ez már daliás... Egy évben egyszer, ha akad az ember ilyen hangra. Nem voltál te valamikor kántor, te drusza? — Vót a kelecsényi bakter, nem én. .172