Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

méltó mosolygással koccintott velük a poharával. A rendőrkapitány tört magyarsággal szólt Grendának, a Három Rózsa tulajdonosának: — Gyújtassa meg a lámpákat! Tutyu rábólintott: — Nagyon helyes! És most mondd meg a cigánynak, bogy húzzon valamit. A rendőrkapitány szabadkozott: — Ehhez te jobban értesz, Tutyu. — Igen — (felelte Tutyu, és visszaült az asztalhoz, szembe a kapitány asztalával —, mondasz valamit. Majd kézbe is veszem őket. Előbb azonban kifejeznék valamit. Lehajtott egy pohár bort, újra töltött magának, a poharat a kezébe vette, felállt és megkapaszkodott egy székben. Pohárköszöntőhöz köszörült hangon szónokolni kezdett: — Tulajdonképpen... most kínos helyzetbe hoztalak titeket... ez némi magyarázatra szorul. De a tévedés kizárása végett... ez nem megyebál. Az utolsó megyebált ezelőtt két évvel rendeztük, közben jött az államfordulat, egy szezon kimaradt, s most megint együtt vagyunk. — Csak ügyesen, Tutiyu! — kiáltotta valaki feléje. — Ne félts, titkos jóakaróm ... Szóval, ez csak jogutódja a megyebálnak, ez a mai mulatság, de, miképpen a meghívón is fel van tüntetve, ezt már a nőegyletek rendezik. A rendezőség nevében arra kérem a rendőrkapitány urat, hogy hosszabbítsa meg a zárórát reggelig ... A rendőrkapitány felemelkedett a helyéről: — Kérlek, már meg is történt. — Nagyon le vagyunk kötelezve. Ugyanis van egy másik szülőanyja is a mai alkalomnak. A mi fiatalságunk nagy része egy évig várt arra, hogy valamiképpen elhelyezkedjen az új állam keretei közt... Nagyon nehezen megy ez, »kérlek átosan. A rendőrkapitánnyal ülő egyik úr közbeszólt: — Talán ez nem is tartozik ide. — Ide tartozik az, kérem szépen ... Mert mit csináljon a magunkfajta kisbirtokos, aki rá volt arra szorulva, hogy 94