Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Novellairodalmunk 1918 és 1938 között (Turczel Lajos)

tológiáfdnak, illetve az antológia IV. kötetének értékelése kapcsán hasonló hangnemet ütött meg Murányi Kovács lEndre is (Szlovenszkói magyar írók. Szocializmus, 1938. évif., 207. o.). Hazai viszonylatban ilyen sommásan elítélő hang azt a kritikát jellemezte, melyet Vájlok Sándor egy regionális jellegű kiadványról, az 1935-ben kiadott Nyitrai írók könyvéről a Magyar Minervába írt (1935. évf., 4. sz.). Az irodalmi termés kiegyensúlyozatlan színvonala ellenére szép számban születtek olyan alkotások is [főképp a lírában és a novellában), amelyek elérték vagy meghaladták az egykorú magyarországi irodalom átlagos színvonalát. Hogy ez a helyzet a novellairodalomban is megvolt, azt két sikeres antológia bizonyítja. Az egyik Hegyvidéki bokréta címen Wallentinyi Samu válogatásában 1934-ben Rimaszombatban jelent meg, a másikat pedig Szlovenszkói magyar elbeszélők címen és Szvatkó Pál előszavával a budapesti Franklin Társulat 1935-ben adta ki. A két antológia szolid, jó színvonalat képvisel, de azért a két világháború közti novellisztikánk tematikai, eszmei és stílusrétegződéséről teljesnek tekinthető képet nem nyújt. Korlátozott terjedelme miatt ugyanez mondható arról a „posthumus" antológiáról is, melyet a Madách Könyvkiadó 1968-ban e sorok írójának a válogatásában jelentetett meg Örökség címen. A húszas és harmincas évek kritikájában és irodalmi publicisztikájában a prózával szemben gyakran felvetették a „szlovenszkóiság"-nak, azaz az új vonásokat kialakító kisebbségi élet ábrázolásának követelményét. Az ifjú Kovács Endre például ezt írta: „A szlovenszkói magyar irodalom mérhetetlenül sokat nyerne, ha az írók a szó szoros értelmében felfedeznék Szlovenszkói az irodalom számára. Nem a politikai irredentizmust, hanem az államfordulat alkotta új lélektani helyzetet, amely az itteni magyarság legpriméreibb életproblémáit hatja át; ezt a merőben új gazdasági, kulturális és szellemi atmoszférát kell visszatükröznie az írói alkotásnak, ha azt akarja, hogy az újdonság erejével hasson az egyetemes magyar irodalomban." (Erdély példája Szlovenszkónak. A Reggel, 1932. X. 14.) 8