Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

— Äá, semmit... Ez mind semmi, sokkal jobbakat is tudok ... De megígértem, hogy nem beszélek. A lány cigarettára gyújtott, s közben, a füst mögül, kutatva nézegette a vőlegényét. Fölfelé fújta a füstöt, és lassú szóval mondta: — Csak beszéljen, Tutyi. Beszéljen akármit. — Áá, csókollak, Irénke, csak szólni kell nekem, ma úgyis erre vagyok beállítva ... A kisebbik Lóránth nevetett: — Hát be vagy állítva? — Nem, egyáltalán nem úgy, kérlek, ahogy gondolod. Én vályúból ihatok, meg se kottyan. Ogy értem, hogy: beállítva, mint az ágyú. —- Persze, te tüzér voltál. — To je jedno, moj milí. Ne emlegesd, kedveském... egyszóval máma én a beszédre vagyok beirányítva. Máma mindent ki fogok beszélni, ami itt nyom, a szívemen... Sándorkát szemeltem ki, neki fogok gyónni, de reggelig még van idő. A homlokára csapott, és két nyitott tenyerével az asztal szélére vágott: — Érdekes, máma éjjel mindig előre szeretnék gondolni, arra, ami ezután lesz, és mindig hátrafelé kell gondolkoznom ... Most is az jutott eszembe, hogy három éve, tizenhatban voltam itt utoljára bálon. Akkor Jaromirszky Etele kocsisa agyonszúrta az Irénkéék kocsisát, Kepenya Misót. Az udvaron veszekedtek összfe, mert mind a ketten az új színbe akartak beállni... De hiszen ti is itt voltatok. — Igen, az borzasztó volt — felelte a lány. — Te is itt voltál, Sándorka. Hisz veled töltöttem az éjszakát, mért nem mondod?! ... Nem kis hecc volt az. Amikor Drágóczy bácsi meglátta a fehér hóban a drága Misót, akkorát ordított, mint egy vihorláti sakál... Bocsánat, Irénke! — Csak folytassa, Tutyu. — Jaromirszky Etust is éppen akkor hozta ki a rossz sorsa az udvarra, amikor azt hittük, hogy Kepenya Misóka halva harapja a szűz havat. „Jó, hogy jössz, Etus", üvöl88