Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

náltok valamit, rábeszéltek, belevisztek minket, öregeket is, és ti vagytok az elsők, akik leszóljátok a dolgot. A Hubert nevű férfi udvariasan hajlongott: — Szó sem fér hozzója, dróga Tini néni, ez a mai este igazán a meggondolatlan fiatalsóg művelete. Csakhogy kiderítendő, hogy kik tartoznak ehhez a fiatalsóghoz, könyörgöm szeretett'el. Én nem, árányos Tiniké néni, én nem! Nekem egyóltalón nem politikai magatartósom, hogy idejöttem, ki van zórva. Engem csak az az elhatórozós ihozott, hogy nem szeretem kivonni magamat abból, amit a megye csinól. Mer asztat az egyet elrebeghetem, hogy én mindig oda tartottam a botomat, amikor kellett, édes Tini néni, asztat az egyetlent én nyugodtan kitrombitólhatom ... Az ősz hölgy elnézően mosolygott, és gyöngyös legyezőjével gyengéden ütött a férfi karjára: — Menj már, lókötő, az apád is így tudott beszélni, arról se tudtam soha, még főispán korában se, hogy mungó-e vagy negyvennyolcas... Nem is volt egyik se, hanem kártyapárti! — Az az igazi, Tini néni, árányoska, okosat beszélni akórmelyik gimnóziumi tanór is tud, de jól blattolni, ahhoz món ember kell! Hirtelen elkapta az ősz hölgy kezét, és hatalmas csókot nyomott rá: — Viszontnézésre, au reovir, rubintos anyai nagynéném. Menek tóncolgatni, mert majd azt mondják az asszonyok, hogy én is ennek a bólnak a rendezőségéhez tartozok... A cigány szünet nélkül csárdást húzott. A táncosok egymás pezsdítő közelségében sebesen járták. Ütemesen rengett, remegett, topogott a táncolók csapata, a fehér vállak s a magasra emelt fiatal arcok elektromos rángásokhoz 'hasonlóan szüntelenül mozogtak. A terem padlója s falai alig érezhető hullámzással utánameregtek a táncnak, mint egy nagy hajó, amelyet kívülről ritmikus hullámok döngetnek. A cigány előtt kurjantottak és zsebkendőt lobogtatott néhány fiatal táncos. — Kezd kialakulni — mondta valaki hangosan nevetve. 85