Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938
Mese a szomorú repülőgépről - Darkó István: Vakok
volt, hogy a sétálók nyugodt, szép rendjét valami alaposan megzavarta. A bal szélen bicegő géplábú nem tudott lépést tartani, elmaradozva, vonszolódva lihegett a többiek után, hopp, hopp, hopp, kurjantott egyik is, másik is, jaj, mi ez, rémüldözött a sok finom illatos asszonyság, a vakok bakkecske módon ugrándoztak, s egyszerre nevették, énekelték a kisgyereknótát: Síri-sári, gombos sári, ekerekeekereke, bumm! A bummra két lábbal toppantottak, és csak azért is csinálták, mert megérezték az emberek rémületét. Lihegve értek a másik hídhoz, a korzó végére. A színes emberfolyó bezárult mögöttük, mint egy mindent elsöprő, gomolygó hideg víz. A vakok fáradtan mentek le a lépcsőkön az alsó rakodópartra. Nem ügyeltek már semmire, és így történhetett, hogy nekimentek egy magányosan sétáló nőnek. A nő el akarta kerülni őket, de ők hirtelen körülfogták. Mély lélegzettel szítták magukba a parfümjét, a csengettyűfejű gyöngyvirágok nehéz illatát, megfogták egymás kezét, és forogni kezdtek körülötte. Ismét hangos kurjantásokban törtek ki, s a nő csak azt tudta mondani, hogy jaj, jaj, no jaj. A vakok hirtelen elengedték egymás kezét, odatolongtak szorosan melléje, tapogatták, szorongatták, és kacagtak, kacagtak, idétlen nyerítésekhez hasonló nevetéssel ujjongtak neki. Karcsú testét végigszorongatták, odabuktak a lábaihoz, a selymeit, a teste lágy vonalait, a komikusnak tetsző ijedségét lázas örömmel pillanat alatt átélvezték. A nő vastag nyelű ernyőjével csapott közéjük. Vergődve ugrott nekik, és sikoltva rémült elő egy váratlan kiáltás a torkán: Rendőr!!! A vakok ijedten kaptak egymás után. Megragadták egymás kezét, az ajkuk lebiggyedt, az arcuk beesett, a homlokuk ráncba futott. A rossz lábú nyöszörgött, az erdész feje reszketősen csapkodott jobbra-balra, egymás hegyén-hátán csetlettek-botlottak a lépcsőn fölfelé. Rémült futással menekültek a hátsó mellékutcák felé, amerre hirtelen belső ösztönük ragadta. Egy sikátorszerű közbe futottak be, ahol síkos, hideg és nedves volt az 404