Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Tamás Mihály: Szüreti bál

pirosodott, és nem gondoltak az indulásra. Sz egyik, akiben már leginkább felgyűlt a tűz, nagy erővel csapott az asztalra. — Ejha], sose halunk meg! — azután intett a cigánynak. — Azt húzd el, hogy ... Orgován tudta kívülről, hogy mit húzzon. Húzta is húrszakadtáig. Á vürös arcú úr pedig a konyhaajtó felé rikoltott. — Főúr! Sutay megint csak leült egy székre a konyhában, és megint a jobb térdét dörzsölgette, de a kiáltásra besietett. — Üres az üveg, nem látja? ... Sutay bánatos egyszerűséggel hajolt közelebb az üveghez. — Tényleg, üres ... A vörös arcú úr felhúzta a bőrt a homlokán. — Na és? ... Sutay észbe kapott, hogy ilyenkor tele kell hoznia az üveget, nem pedig egyszerű megállapításokat tenni. — Hozom ... hozom ... Kint a hűvös kamrában maga tartotta az üveget a csap alá. Elébb még megnézte, nincs-e még a kikészítettből, de az már elfogyott, így hát a csapról vett. Vette és vitte is már az urakhoz. Mind nagyon szomjúhozhatott, de különösen a vörös arcú, mert Sutay kezéből kapta el az üveget, és mindjárt töltött. Töltött, és hirtelen a tele pohár felé hajolt. — Hát ez mi? Kezébe vette a poharat, és a világosságnak tartotta. — Hát ez mi? Ä hangja éles volt, mint az ostor pattanása. Sutay úgy állt ott, mint a kérdezett diák, aki nem tanulta meg a leckét. A pohárban valami mocsok úszott, talán szőlőszem volt, vagy összeállt seprűje a bornak, ami óhatatlanul kifutott a csapon keresztül az üvegbe, most meg az üvegből a pohárba. — Ké ... kérem szépen, ez ... Sutay sohase tudta meg, hogy mi lehetett a pohárban, .329