Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Egri Viktor: Békesség

Csend lett Terka kijelentésére. Az apa ocsúdott fel elsőnek a meglepetésből. — Ezt komolyan mondod? — Komolyan hát! — Menyasszony! ... A fene!... Én kutya vagyok, mi? ... Ránk ez nem is tartozik, ugye?! Terka vállat vont. Nem az ő ügye, hiába faggatják. Csöppet sem bánta, hogy elárulta Gézát. Nem volt értelme ennek a nagy titkolódzásnak. Illés dühe hirtelen lelohadt. Friss, bizakodó izgalom bizsergett az ereiben. — Ejnye már, hát mért titkolja... — mondta. — Hiszen nekem nincs kifogásom ellene, ha nősülni akar... Neked se, anyjuk, igaz?... No lám, hogy így felrúg minden tisztességet és hallgat... Kit választott? — Nem tudom. — Nem tudod? ... Akkor igaz se lesz! — De igaz, Géza mondta. — Ilyet nem szokás titkolni... — mondta békétlenül az apa. — Hiszen jó szívvel fogadom, ha rendes és dolgos lány. Aznap mind a hárman megvárták Gézát. A fiú későn jött, és mialatt evett, nem szóltak hozzá. Az anya ellágyulva, fényesre gyulladt szemmel nézte, egyszer oda is ment az asztalhoz, és megsimogatta fia fekete haját, amit utoljára akkor tett, amikor Géza hazajött a katonaságtól. Az apa kíváncsian, mosolyogva nézte. Most büszke volt rá, milyen derék emberré nőtt, villogó fehér foga micsoda pompás étvággyal harap a kolbászba. Megéhezett ő is, ahogy nézte, szelt a kolbászból és a kenyérből, s leült Géza mellé. — Hallom Terkától, fiam, hogy szűk lett neked a házam ... — kezdte elfogódott hangon. Géza dühös szemmel méregette Terkát. — Nem tartunk vissza, ha menni akarsz... — folytatta Illés. Kerülgette a szót, jobban esett volna, ha Géza illendően bejelenti szándékát, várta is, hogy a fiú legalább .293