Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Palotai Boris: Ébredés

5 Mióta apa „elment a háztól" — így mondta a szobalány Pista bácsi mindennapos vendég lett nálunk. Hat óra tájban anyámért jött, együtt mentek el sétálni, én az ablakból integettem utánuk. Velünk vacsorázott, már nem is kellett szólni Zsófinak, három személyre terített, s kíváncsian várta, mikor rakosgathatja kistányérra Pista bácsi csomagjait, aki mindennap hozott valami újfajta dolgot, izgalmas, friss ízeket: rákmayonnaiset, francia kaviárt, ananászbefőttet, soha nem látott sajtokat pakolt ki, sós süteményeket, amiket isten tudja honnan hozatott, díszes tortácskákat, melyekben rumos gyümölcsök voltak elrejtve ... Ä vacsorák kellemes izgalommal töltöttek el mindnyájunkat. Anyám gyerekes örömmel nyalakodott, Pista bácsi arcán diadalmas mosoly ült, én türelmetlenül topogtam, s szájam megtelt meleg nyállal. Anyám vacsora után zongorázott Pista bácsinak, az ajtórésen keresztül beszűrődött hozzám a zene hangja. Nem csitító, puha melódiák voltak ezek, amilyeneket ezelőtt hallottam, mikor még apa itt ült a lámpa sárga fénykörében, szivarral a szájában, lassan ingatva fejét. A hangok pörögtek, sürgettek, a bőre alá másztak az embernek, majd valami gumiszerű dallam zengett ki a billentyűkből, ruganyos, visszapattanó, s én a párnát csavartam, hogy kirázzam nyugtalanságomat. Egy este anyám nem nyúlt Pista bácsi csomagjához. A tányért eltolta magától, nem evett egy falatot sem, azt mondta, a feje fáj. Tényleg sápadt volt, szemét be-behunyta, és szűken, meggyötörve pislogott. Meg sem várta, míg befejezem a vacsorámat, türelmetlenül ágyba tuszkolt, és gyorsan betette maga mögött az ajtót. Vártam, hogy a zongora megszólaljon, de csak anyám suttogó, nyöszörgő hangját hallottam, mely egyre idegesebben csapott ki. — De szívecském — nyugtatgatta Pista bácsi. — Én már régen mondtam neked ... nézd, felköltöd a gyereket... Ne sírj, az istenért... hát nem látod be, hogy képtelenség ... hogy az öregemmel szemben nem tehetem meg ... 277