Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - N.Jaczkó Olga: Ezerjófű

Marinka meghökkent. De nem talált rá a férfi gondolatának kerékvágására. — Az istenért, maga talán Bolzánéra gondol és... — Nem. Amit ők tesznek, azt nem szabad, minekünk pedig a „nem szabad" egyértelmű a „nem lehet"-tel. Azokra gondolok, akik elszórakoznak felszínes dolgokkal, a mély érzéseket szunnyadni hagyják, mígnem teljesen elalszanak. Az asszonynak eszébe jutott valami, amit a férfi azelőtt különösen ostorozott. — Az is jobb, amit az uram tesz? A férfi kissé erőltetve nyomkodta a választ, mintha nehezen akarna a nyelvére tömörülni. — Nna, higyje el, hogy bizony, az is okosabb; inkább a pikkdáma derekát pörgessük, mint az ábrándok szélmalmait! — De én még nem tehetem, mert nálam még nincsen szunnyadás, nálam még nagyon is éber minden.. én holnap ki fogok menni és ... ugye, maga is eljön? Ha nem dacoskodik Marinka, talán elsimult volna minden, mert a fölemelt kezeknek kegyelmet szokás adni, ellenben a kifeszített pajzsnak karddal válaszolnak. — Nem — mondta a férfi —, én nem megyek. Bolondság, maga se tegye! — Azért nem vagyok közveszélyes, ha megteszem, ne erőszakoljon kényszerzubbonyba! Száz másat sem csinálok a bolond voltommal, sőt: többé egyetlenegyet sem! Hagyjon hát! Megfordult és keserű dacba csukódott szájjal ment ki a kertből az asszony. 2 Másnap is olyan forró, sárgálló lében főtt az egész világ; úgy úszkáltak benne az emberek kicsinyes ügyeikkel, mint undorító, zsíros cafatok. A kerítésen száradt viganók lányok derekán riszálódva lehelték ki szappan illatú pá.246