Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A remetemadár

totta. Most már tudta, rosszat tett, a veszedelmet hívta magára, amikor kihozta magával szíve madarát. A dobozban kellett volna eltűnve hagynia a vallomásos remetét, a szívrepesztő, gyengeség reszketését okozó, szeretőnek szánt édes jelet. Űgy kellett volna kiáltania most is: „Nem eladó, magamnak és annak készítém, aki várakozza valahol." Helyébe kinyújtotta feléjük, az úrinő irányába, és csoda volt, hogy össze nem esett, amire kinyögte: — A többi es két pengő, fogja s vigye. Az úrinő fizetett, megnézegette közelesen is az elejtetett zsákmányt, a félig hóttat. Veres szájjal nevetett, tán még a kibújó nyelve is festékkel piroslott, s elindult a madárral a nagy népség között. Ferus is kábultan utána. Ha most ennyiben hagyja, s többet nem tud róluk, szeme elől veszíti őket, vége. Haladott hát a nyomukban, és egészen addig ment, amíg egy emeletes nagy házba betűnni nem látta őket. Azon volt, hogy lába inából eltűnik a maradék erő is, és eldől, mint a fa, amelyikből a zsindelydeszkát hasogatták. Az ajtóba illesztette magát és elkezdett várakozni. Ha másnapig kell is semmiskednie, itten, ha egész héten is keresztül, akkor is ennyiben marad. Visszaszerzi tőle, visszavásárolja, visszakérleli a madarat. Mondja neki, hogy megtévedt az eladással, nem úgy akarta. Tán magyarázatot is nyögdös róla, hogy mivégre készült ez a madár. Ezért hát nem hagyhatja ilyen módon, pénzdolog alakjában, kótyavetyélés hibáján. Ha másképpen nem érti, kiszólja neki, jegyajándék no, értse már, s adja-e, mert addig innét nem megyen sehová, amíg vissza nem nyeri. Ezt jól megtevém, így kínozta magát izzadozva, amekkora hűtelen bolondságot! A kapuajtót igézte a szemével, ahová bevitték a madarat. Késő este, nyomába setét éjjel is lett, s egy oszlop mögé osonva bennmaradott a lépcső elülső terében. Hajnalig állt ott, erősen bujdokolt, elbillent fejjel ülésbe is görnyedett, de nem ment, várt és tette volna akármeddig. .236