Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A remetemadár

vizsgálgatta, faragó ügyes tudásának egész árán lett ez a főmadár. Azonkívül mintha eddig valahol igen huzamosan rejtekezett volna, eddig csak az előző hírnökeit bocsátgatta volna maga előtt, míglen végtére maga is előlépett a külvilágra. — Kebelemben rejtekezél, úgy hiszem, példaszép remete — így szólongatta titkos percekben, elaluvása előtt vagy felriadása közben, s hátratapintott ilyenkor, a feje mögé, ahová odarejtette a dobozt s benne a remekbe készült madarat. Majd megérkezik Barótra, lelép a vonatról, végigmegy az utcán, maga köré tekint, s előveszi papiros kalitkájából a gyönyörűségeset. Jobbik tenyerébe fogja, maga elé emeli, és büszke szívvel hordozza maga előtt. Nekifog, hogy csak előrenézzen, egyenest a templomirányt, de azért körbe is lát. Szeme sarkából élesen figyeli a házakat, a virágok mögött az ablakokat, s azok tíikörjében a meglibbenő leánykafejeket. Ügy teszen, mintha semmi sem érdekelné, pedig akkorákat dobban a szíve, mint a lánc végére kötött vasgolyó. Melyik ablak tárul vajon, melyik ajtó nyílik, hol bukkan elő és kiféle leányorca eléje, Ägneska, Birike, Márika, valamelyik vagy éppen Ilonc, Rebek, Zsuzsa, s ott áll meg előtte, hogy nagyot is kiáltson: — Mekkora gyönyörű madár, s nekem hozád, Ferus! S ő majd tudja bizonyosan, akkora nagy határozottan, mint egy nagy sziklakő, hogy melyik az igazi. Ügy mondja majd azt, olyan külön hangon, szeme annyi fénylésével, orcája akkora reszkető pirulásával, hogy tudni lehet róla, ő az igazi. Lehet, várta őt, gondolatban is őrizte odajárása alatt az emlékét a többi is, egy-két másik is, hanem annyira, mint ez az egyetlen, annyira bizton nem egyik sem. Különben, ha nem így tudná, nem mondhatná válaszképpen annak az egynek olyan zengetve ő sem. Olyan pengéssel, mint otthon a régi huszárkard, amikor begörbítik a jó pengéjét, azután hirtelen egyenesre engedik, és fülük közelébe, hallásukra emelik. .233