Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Sellyei József: Tizenhat liba pásztora

így is nagy mehetnékje volt, megrántotta a gyeplőket, hogy megnógassa a lovakat. De szólt a lány, hogy még ne menjen el: — Ereszd el a gyeplőket, no. — Akarsz valamit mondani? — kérdezte idegenül. — Hej, sok mindent, amit te inkább Boristól hallanál. Nézte Bali. Látta a pajkos mosolygást a lesütött szemek szögletében és azt a figyelő megfeszülést is, amivel a lány szavakat várt vagy csak egy mozdulatot is, ami igazolná őt. Eleresztette a gyeplőket, szívott a cigarettájából, aztán elnevette magát pajkosan. — Hát a Józsi? A lány kicsit elborult. — Az meghalt. — Neked meghalt? — Meg — állította a lány. — Látod, egyformák vagytok — mondta a legény, nagy lekicsinylés volt a hangjában. — Mért volnánk egyformák? — Nem köll neked a Józsi. — Hát aztán? — Nem köllök én sem a Borisnak. — Akkor még nem köll egyformának lennünk. — De egyformák vagytok — bizonykodott a legény. A lány fölemelte a szemeit és azok kinyíltak, mint amikor a felhő elvonul a nap elől. — Az előbb mondtál valamit. Bali figyelt. — Az előbb azt mondtad, hogy a Borisnak nem köll a parasztlegény, még hogyha a csillagokat is lerakná elébe. Hogy az a betegsége, hogy nem akar paraszt lenni. No ugye, mondtad. — Mondtam. — Én nem vagyok ilyen. Fölemelt homlokkal mondta ezt a lány. Valami széles horizontú kép ugrott Bali szemei elé a szavak közén. Nagy tájék, irtózatosan merev, körülhatároló vonalakkal. De csak egy pillanatra. Még meg se nézhette, 15 Szlovenszkói vásár 225