Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Tamás Mihály: Vásár

így: András elöl, az asszony hátul. A férfi ment, az asszony nem kérdezte: hová. Eszébe jutott, hogy találkozhat az asszonyával, s az még a nyílt piacon le találja piszkolni, de már mindegy, most másról van szó. A férfi befordult a kocsmaudvarra, asztalok voltak kitéve a tavaszi fűre, leültek, a csaposlegény három decit tett eléje, András rászólt: — Még egyet... Töltött az asszonynak is. Ittak. Az asszony keveset, pedig szerette. Az ember fenékig. Megtörölte a bajuszát a keze fejével: — Oszt van valamid? Érdemes vót legalább kínlódni? Szaporán felelt az asszony, hogy ez is van, az is van, megbecsülte a keresetét, meg hát jó helyeken szolgált, kevés kiadása volt magára. Aztán elhallgatott, az ember nem kérdezett többet, sütött a nap, fiatal légy mászkált a pohár szélén, az ember a pipát vette megint elő, az asszony a két bütyökujját forgatta. Tizet ütött a pápista torony órája, az asszony felhorkant: — De már mennem kell... Felállt. — Hát Isten áldja meg. Lassan indult a kapu felé, várta, hogy az utána kiált. Nem kiáltott. Az ajtónál megállt, éppen akkor, amikor az ember végre megszólalt: — Eszter! Megfordult félig, fél kezével a kilincset fogta. Elsejére mondj fel az asszonyodnak ... Az asszony belevörösödött, jó ez így, ezt várta, hát mégiscsak így lett. Hát ha így van, hát jól van, most már tudja, hogy összemenriek. Most már biztos a dolgában. — Jól van András, de te is váltsd ki a keresztleveled... A férfi maga elé bámult, fátyolos szemmel meredt el az üvegek fölött. Az asszony várta a választ. Lassan, megenyhülten köpte ki az ember: — Há'sz én is úgy gondoltam. .222