Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A dallás

a kalauznak magyarázott, aki aztán vállalta is a nehéz megbízást. — Ezt édesanyámnak, ezt kendnek! Ezt kis Borcsánknak, ezt kendnek! — mondotta Andris, és mindannyiszor csókot nyomott a sarokban szuszogó öreg orcára. A vonat elejéről fütyültek, le kellett ugrani róla. Aggodalmasan nézegetett hátra, s menni készült a kijárat felé. Drága, ijedt hang kiáltott utána: — Andriska! Andriska! Az öreg az ablaknál állott, s megrándult arccal inteti Andrisnak: — Andriska... szerbuc! Vigyázz magadra, édes fiam! Írj meg mindent! A lyányról majd beszélünk, ha hazajössz! Ládd-e, most erre nem is futott az időből!! Vigyázz magadra, Andriska! Andris szemét boldog könny sütötte meg. Míg csendesen baktatott a kaszárnya felé, lelke fürdött a hála tiszta vizében. Már megint dalolva fogja csutakolni a lovakat, megint vidám cimbora lesz a vidám cimborák között. Itt volt az öreg, rászánt először is, másodszor is háromszázat. Megvigasztalta őt. Ha Julis nem akar várni, ne várjon. Hűtlen szív nem érdemel hű szerelmet. Ha igazán elhagyja, egyszer-kétszer még keserűen jut eszébe, de aztán jönnek, mert vannak mások, egy tucat vagy két tucat is. Már azt sem bánta Andris, hogy büntetést fog kapni, amiért a megengedett három óra helyett reggel fél hatkor megy vissza a kaszárnyába. Most is a hátsó udvar kőkerítését választotta közlekedőútjának. Egészséges, fiatal testtel ugrotta át. .206