Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A dallás

hogy milyen keserves gondolkozások származtak abból, hogy képzelni se tudtunk hazáig, olyan tenger út volt közöttünk. De hát kibírtam én is, pedig anyáddal el se jegyeződtem még akkor, s nem tudtam, hogy mire megyek haza három év múlva! Három évre, tudod-e? Nem koszos másfélre, mint te, bolond! — Édesanyám megvárta édesapámat! A példaadás rossz volt, édesapám! — Sok mindenről beszél rosszul véletlenből az ember, mégis helyesen van! De ne siessünk ezzel! Majd megbeszélgetjük, ha leülünk valahol. Reggelig van idő, akkor visszamegyek. Sok a dolog otthon! — Egyet aludnia kéne, édesapám! Nagyon kifárad, ha egyvégbe három éccakát nem alszik! — Mit gondolsz te rólam, te koszos? Még annyit csak kibírok! Ügy látszik, hogy többet is kibírok, mint te, te koszos! így beszélgetve tartottak befelé a város utcáin. A komoly ok, amiért Andrist meglátogatta itt a messze idegenben az öregebbik Andris, többet nem került szóba. Andris azt irkálgatta haza, hogy elkeseredése minden mértéket felülmúl, s hogy ő olyan kárt tesz az életében, mint az a német gyerek, aki a múltkor a szolgálatba sorakozásnál a strázsgolyóval úgy fejen tisztelkedett, mintha egész életében csak erre készülődött volna. Andrisnak rossz hírek jöttek Juliskáról. A lány egy régi udvarlójával olyan vígan farsangolt, mintha Andris soha se világított volna hódító fénnyel az életébe. A hírek szerint azt is kijelentette, hogy aki messze van, az hallgasson! Jobb ma egy veréb, mint holnap egy másik veréb! Fényképpel csak nem táncolhat, ahhoz még mindig élő ember kellett! Andrisban a sértett férfiúság s a tehetetlenség érzése az istálló rúgós-harapós lovai között töltött napok keservét előbb csak fantasztikusan szellemes káromkodásokká, később búskomor mogorvasággá, végül fekete tintával írt panaszos levelekké növelte. Legutolsó levelében szabályszerűen elbúcsúzott az öregektől. Utószóban azt is megírta, .198