Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938
Novellairodalmunk 1918 és 1938 között (Turczel Lajos)
színvonal terén jóval elmaradt a magyarországi és erdélyi irodalomtól, de a pozitív eszmeiség tekintetében — a polgári demokratikus rendszer által nyújtott nagyobb politikai szabadság eredményeként — övé volt az elsőség. A pozitív eszmei telítettség kialakulását az is nagyban elősegítette, ihogy az itteni leghaladóbb irodalmi erők szinte bűntudatot éreztek a magyarországi antidemokratikus viszonyok miatt, és a fábryi „szlovenszkói küldetés" szellemében pótolni akarták azt, amire az akadályozott határon túli progreszsziónak nem volt lehetősége. Az említett eszmei lehetőségek és igények természetesen a novellaírást is megtermékenyítették. Gyakoriak az olyan novellák, főképp a háborús tematika terén, melyek a humánumnak, a jóságnak, az emberi felelősségnek a kérdését szinte önkínzó módon és messianisztikus felajzottsággal feszegetik (Darkó István: Két ember, egy Árnyék, A háromlelkű Jóság meséje; Egri Viktor: Prométheusz), és az embertelenség elhatalmasodását ijesztő víziókban és keserűn, vad szatírákban mutatják fel (Darkó István: A legnagyobb úr; Török Géza: Az ököl; Földes Sándor: Én öltelek meg? című kötete], A novellaírás központjában a szociális kérdés áll, és annak fontosságát, meghatározó jellegét még a politikai jobboldal irodalmi hangadói is elismerik és hangsúlyozzák; Szvatkó Pál például a Szlovenszkói magyar elbeszélők előszavában ezeket írja: „A szlovenszkói magyar irodalom a környezet és hatások következtében demokratikus irodalom lett. Középpontjában a nép, a kisember áll. A szempont mindig szociális, a szlovenszkói író el sem képzeli, hogy másképp is lehet... A szlovenszkói magyar elbeszélő költészet új vonást, új árnyalatot hoz, s talán a legszociálisabb és legdemokratikusabb művészet, amivel a magyar irodalom rendelkezik." Az eszmei exponáltság abban is megmutatkozik, hogy az emberi s társadalmi rossznak az ábrázolásánál ritkán (és talán csak Tamás Mihálynál, Sándor Imrénél] tapasztalható a homo estheticusra jellemző hideg, fölényes vagy kaján tárgyilagosság. Az esetek többségében még a hangsúlyozot13