Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Görögtűz

— Nehéz elmondanom. Amikor felkapaszkodtunk ide magukhoz, és megláttam az ágyban a beteg nénit, magát, aztán hallottam apám beszédét, és jobban megnéztem a maga drága édesapját, egyszerre megfordult bennem a szív és lélek, ahogy belső gondolkozását és érzését az ember tökéletlenül nevezni szokta. Egész este a sírás fojtogatott, és néha már majdnem a nyakába borultam ... — Kinek? Nekem? — Amíg csak beszélni tudok, megmondom ... hogy lepel nélkül... két őszinte, mezítelen ember mindig megértheti egymást... akármilyen különbség is volt köztük, amíg felöltözve jártak ... Egymásra hajoltak, és megcsókolták egymást. Az apró mozdony keményen kezdett küzdeni a kaptatóval. Heves, vörös szikrákat szórt ki a pöfékelő torkán. — Jaj — mondta a lány —, egy szikra repült a szemembe. A fiú aggodalmasan hajolt hozzá, és csókjaival borogatta a szemét. Átkarolták egymást, és nevető, éneklő bensejük ritmikusan kísérte a vonat kattogását. Fölálltak, kibámultak a derengő reggelbe, megint leültek egymás mellé egy gyalulatlan ládára, és sokáig suttogtak egymással. — Mit csinálunk aztán, ha megérkezünk? — kérdezte végül aggodalmasan a fiú. — Egymás kezét fogjuk mindig — biztatta a lány. Lágyan simogatta a fiú haját, és behunyt szemmel, boldogan csodálkozott magán. Ilyen hevesen kitörő átmelegítő érzést még nem érzett senki iránt. — Nem baj, hogy egyszerű mesterember vagyok? — kérdezte mosolyogva a fiú. — Hogy volna, kis csacsi? Majd csak megleszünk valahogy ... Nagyobb mésalliance is előfordult már a világon. A fiút a boldog, meleg hullámok egészen elborították. Semmi akadályt sem látott már, hogy ezt a szép, magas, igézetes lányt egész életével szerethesse. Felugrott, és bolondul kezdett járkálni a kocsi szűk belsejében. Kint a reggel derengett, a szendergők a szemüket dörzsölték, ő még jnindig alkalmat talált, hogy a lány fülébe súgja; 119