Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Kapcsolat és közeledés - Sziklay László: Költők a hegyek árnyékában

Hviezdoslav fejezi ki a legjobban. Egész költészete szorosan fűződik Petőfi és Arany költői alkotásához, az előbbitől a szabadság eszméjét, az utóbbitól a népi élet reális rajzát tanulja el. S ha Petőfi nem rajzolja is a hegyvidéki tájat lobogó lelkesedéssel — Hviezdoslav hegyi képei mégis rokonságot mutatnak a magyar költővel, mert ő éppúgy a szabadság, a szárnyalás hazájának érzi Árva megyét, a merész csúcsok és mély völgyek világát, akárcsak Petőfi az alföld róna végtelenségét. De Petőfi is észreveszi a szabadságot a hegyvidék fenséges tájain, mikor Az erdei lakban így ír: „Nincsen itten rabság, nincsen itten önkény, Mely parancsolatját mennydörögve adja: Csak az égi háborúnak zeng koronként Istentiszteletre buzdító szózatja..." Hviezdoslav is a fönségességet veszi észre elsősorban szűkebb hazájának szépségéből. S ahogy Petőfi a róna végtelenségét énekli meg, úgy jut el ő a végtelenséghez a Tátra csúcsaira tekintve. így lesz aztán a Tátra a nemzet őrzője, jelképes bizonyítéka annak, hogy amíg itt áll, addig vigyáz az alatta élők életére, nem hagyja őket elpusztulni. Sokszor bocsát haragos villámot, mennydörgést a méltatlanokra, de ez a mennydörgés sokszor megtisztulást, felemelkedést is jelent, akárcsak Petőfi versében. A táj fenségessége olykor sötét és komor képpé változik Rázus Martinnak, az újabb szlovák költőnemzedék egyik legtehetségesebb tagjának költészetében. A sötétség és komorság néha egészen lehangolóvá válik, ilyenkor a nagy lírikust nemzetének sorsa, nyomorúsága nyugtalanítja. „A nagy hegyek alján a halál harangoz": — a kép olyan, mintha Adyt hallanók. Más célzattal ugyan, de hasonló értelemben nyilatkozik meg Mikszáth, amikor Selmecbányát, a hegyvidéki város fojtott levegőjét, nyomottságát mutatja be. A hegyi kisváros képe egészen külön fejezet a szlovák irodalom történetében. Sládkovič Selmecbányája a kedves, meleg kisváros, amelyben nyoma sincs a Mikszáthnál emlegetett nyomottságnak, fúlledtségnek. Sőt, a fiatalkori szerelem emlékét idézi fel a maga lírai, harmonikus hangulatával: „Selmecbánya, a Szitnya szép leánya" — énekli és sóvárogva tekint idősebb korában is az ott töltött fiatalkori esztendők felé. Nálunk talán Krúdy Gyula vette leginkább észre a 469