Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Krammer Jenő: A szlovenszkói magyar irodalom - lélektani szemszögből

történelmi sorsközösséget sem, hanem az itt élő magyarság az államfordulat előtti időkben szellemileg teljesen Budapest köré fonódott, mint gyújtópont köré. Úgyhogy, amit tanulmányunk elején az alma materjét vesztett nemzedékről mondtunk, az nemcsak az egyénekre áll, hanem az egész javakorabeli vagy idősebb szlovenszkói magyar értelmiségi osztályra: elvesztette élő kapcsolatát a múltjával, szellemi talajával. A szlovenszkói magyar irodalom a mi értelmezésünkben tehát legfeljebb csak a jövőben lehet önálló színérték a magyar irodalom egységében, amikor a politikai változás folyamán kialakult történelmi sorsközösségének ihlete ösztönzi majd alkotó egyéniségeit teremtő munkára. Van azonban az itt élő magyarságnak egy többé-kevésbé általános ismertetője, s ez a Szvatkó Pál kedvenc gondolata, hogy mi vagyunk a legnyugatibb magyarok, túlnyomó többségben indogermán magyarok. A szlovenszkói táj ezer szállal köti a magyar szellemvilágot Közép-Európa s azon át Nyugat-Európa kultúrközösségeihez. Minekünk a múltban szerves életközösségünk volt az osztrákokkal és németekkel, ma a legnyugatibb szlávokkal, a csehekkel és az országban élő németekkel. Ismert dolog, hogy Prága bámulatos gyorsan és élénken érez meg mindent, ami nyugaton (francia, angol) vagy északon (skandináv népek) szellemi úttörést, alkotó sikert jelent. Ennek a serény felvevő állomásnak visszhangját mi is meghalljuk. Közben azonban magyarok vagyunk, akik ismerik a magyar történelmi sorsot és a testvértelen magyarság egyedülvalóságát Európában. Ez a magyarságunk benső hivatásunkká teszi, hogy az állandó, szakadatlan, lendítő erejében mihozzánk még töretlenül érkező európai hatásokat maroknyi népünk szellemvilágának emelésére, építő törekvéseinek izmosítására fordítsuk. Nem tudunk tősgyökeresen, őstermészetesen magyarok lenni, mert ha azoknak mutatkoznánk, hazug szerepet játszanánk, nyelvünknek nincs meg az íze, zamatja, képeinket nem az őseredeti magyar képzeletvilág formálta, magyarságunk hivatás, hídszerep, állandó kifeszítettség két világ között. Ez a mi legjellegzetesebb szlovenszkói sorsközösségünk, s igaza van Tamási Áronnak, akiben táji és népi jelleg mélységesen megvan, s talán azért érti meg oly bensőségesen a mi másvoltunkat. „ Csehszlovákia magyarsága csak akkor fogja egyetlen helyes és méltó útját megtalálni, amikor nemes értelemben vett európai irodalmat próbál magyarul írni. Hagyományai és földrajzi fekvése egyaránt 93