Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Utószó ( Szeberényi Zoltán)

és még sokan mások. Válogatásunkban jelentős mértékben az ő eredményeikre támaszkodunk, de a haladó hagyomány fogalmába beletartozónak érezzük a különböző liberális vagy radikális beállított­ságú polgári írók műveit is, akik számos megnyilvánulásaikban a társadalmi progressziót szolgálták. Nem vesszük számba azonban azok tevékenységét, akik a haladás ellenségei, a reakciós eszmék hirdetői, a klerikalizmus, fasizmus vagy az irredentizmus szekértolói voltak. Kevés (indokolt) kivétellel, mellőztük azokat is, akik sokáig a haladást szolgálták, de pályájuk későbbi szakaszán az ellenség táborába pártoltak, vagy megingásukkal átmenetileg a reakciót támogatták. Terjedelmi lehetőségeink miatt az eszmei szempontok mellett földrajzi és történelmi határokat is szabtunk a közlésre érdemes írók munkásságának. Főként azokat szerepeltettük, akik tájainkon szület­tek, vagy tartósan kötődtek ehhez a tájhoz, életük nagy részét itt töltötték, s távozásuk után sem szakadt meg szellemi kapcsolatuk életünkkel, gondjainkkal. így került a válogatásba a húszas években Magyarországra költözött Komlós Aladár, a harmincas években kiutasított Balogh Edgár. A magyarországi emigráns írók közül — bár nálunk kifejtett munkásságukat teljes egészében haladó hagyo­mányaink szerves részének tekintjük — csak azokat szerepeltettük, akik családjuk, születésük révén tájainkhoz kötődtek (pl. Forbáth Imre), illetve végleg meggyökereztek (pl. Sas Andor), vagy tartósan letelepedve magukénak tudták és élték a kisebbségi sorsot (pl. Kovács Károly). Kötetünkben elsősorban az esszé és tanulmány műfajából válogat­tunk, de a műfaji határokat tágabban értelmezve a publicisztika felé közeledő műfajokból is merítettünk, annál is inkább, mert a hazai esszéirodalom zömében publicisztikai jellegű volt. A körkép hozzáve­tőleges teljessége érdekében a tematikai határokat is sajátosan értelmeztük, nem minden tudományos területről válogattunk, csak a legjellemzőbb, a legmagasabb szinten kultivált témakörökből. így került sor a kultúrpolitika, szociológia, irodalomkritika és -történet, művészetkritika és -elmélet problémáit boncolgató írások mellett a közgazdaság, a társadalmi jog és magatartás, pedagógia, a kapcsolat­j örténe t stb. témákörébe""vágo esszék és tanulmányok, szakcikkek közlésére. Altalában'é'gész-műveket igyekeztünk közölni, csak külö­nösen indokolt esetben folyamodtunk részletek bemutatásához. A 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom