Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Fábry Zoltán: Szlovenszkói küldetés:1938

trágya, melyből a Viharsarok-bátorság a magasba szökhetett. De amilyen mértékben aratott kiteljesedést a Viharsarok a magyar író struccszemléletéből, ugyanolyan mértékben aratása egy másik vetés­nek is, egy más trágyázásnak, melynek neve: bátorság, és hordozója a szlovenszkói magyar író. Öndicséret? Nagyzolás? Nem. Küldetés igazolt eredménye. Az erre ma legilletékesebb bizonyítja, Féja Géza, a Viharsarok írója: „A szlovenszkói magyar írónak az adott polcot és létjogosultságot a magyar irodalom egészében, hogy a szellemi visszahőkölések éveiben bátor és haladó író volt. Sose feledkezzünk meg erről!" Sose feledkezzünk meg erről! És mégis megfeledkezünk róla. Ha a bátorság máshol arat: miért ne élősködjünk mi is ebből?! Az egyoldalú Viharsarok-pszichózis így lesz vád — magunk felé. A bátorság-élősködés csak bátorság-vetélést eredményezhet. Elkényel­mesedésünk a Viharsarok-komplexussal takarja magát, melyről senki sem mondhatja, hogy nem aktuális, nem szükséges, de mely ily viszonylatban — passzivitás, mely az elkényelmesedés, a helyi tehetetlenség tükröződése. A küldetéstudat tőkét élvez, miközben feléli nemcsak a kamatokat, de új tőkét gyűjteni, új célt és küldetést kitűzni és meghatározni elfelejt. A szlovenszkói magyar író eddig valahogy kiváltságként élvezhette másultságát és ebből adódó szerepkörét. Mi ebben a magunknak kiutalt szerepkörben elszíntelenedtünk, elkényelmesedtünk, mert el­felejtettük, hogy szerepkörünk nem öncélúság és örökké tartó helyzeti előny. Az írói bátorság szlovenszkói magyar változata csak űrkitöltö munka lehet: biztatás, noszogatás és számadásra kényszerítés, de a kiteljesedés, a mindenfelé sugárzó megnyilatkozás csak Magyaror­szágból törhet elő. Az írói bátorság testet öltött ott, ahol akartuk, ahogy reklamáltuk, szuggeráltuk, sőt provokáltuk, és ez a testet öltött ige most, íme, elmosni készül a mi kontúrjainkat. A magyarországi bátorság-írók kirobbanásszerű megnyilatkozásával eltűnt vagy lega­lábbis kiegyenlítődött helyzeti előnyünk: állásfoglaló jellegünk, kül­detés-büszke, progresszív szerepünk és ezzel erkölcsi fölényünk. Mintha magunkból többé semmit sem hozhatnánk ki, mintha külde­tésünket befejeztük volna, vagy legalábbis hosszú szünetre készül­nénk: pihenésre, másolásra, kommentálásra — a Viharsarok-tőke kiélésére. Szellemgyarmati sorba kerültünk — jobb értelemben. Az űrre döbbenés és fellelkesültség rezignációja és a Viharsarok 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom