Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Sándor László: Az írói gyónáskényszer kérdéséhez

A háború után az irodalomban megindult a konkretizálódási folyamat. A riportregények, a napló- és emlékirat-irodalom korszaka volt ez. Dokumentumok, hitvallások, bátor emberi kiállások és beszámolók jelentek meg mindenfelé. A tényirodalom egészséges reakcióként váltotta fel a különböző izmusokat, mintegy visszahatásként egy zilált korszakra, a vérgőzös évek idegsokkos rángásai után bekövetkező viszonylagos nyugalom természetes és szükségszerű folyományaként. Majd pedig jöttek az önéletrajzi regények, vallomások és önéletírások ... S a közönség kapva-kapott az új könyvek után. Sőt bátran leszögezhetjük: a tényirodalom és önéletrajzi irodalom szokatlanul nagy mértékben való müvelésének jelentkezésében nem kis része van a közönség másult vágyainak, nézeteinek, lelki beállítottságának. Letagadhatatlan tény, hogy az olvasóközönség komolyabb része néhány év óta csömörrel és unottan fordul el a koholt és a valóság tényeit nélkülöző, sőt, tudatosan és szándékosan elkendőző irodalmi megnyilatkozásoktól, hogy az életszagú és hiteles, megtörtént dolgokat rögzítő könyveket vegye a kezébe. Nem kell fikció, nem kell mese: megtörtént tények kellenek, a valóság, ha mégoly sivár és elszomorító is, mint napjainkban. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy az önéletrajzi munkák és vallomások az utóbbi években tűntek fel első ízben. Nem — az önéletírások olyan régiek, mint maga az irodalom. Eltekintve attól, hogy lényegében minden írás tele van önéletrajzi vonatkozásokkal, s az író minden írásába belesűrít valamit egyéniségéből, már a Krisztus utáni időkben jelentkeznek az első „önvallomások". Elég, ha itt csak Aurelius Augustinus 400-ban írt Confessiones c. munkájára gondolunk, amelyben a szerző oly kíméletlen őszinteséggel rajzolja meg lelki fejlődését, amilyenre ma is kevés példa akad. Nálunk viszont a XVII. században Veresmarti Mihály, a protestáns lelkészből lett katolikus apát magírja Megtérésem históriája c. munkáját, a nyugtalan korszak igazságot és támaszt kereső emberének vallomását, több mint egy évszázaddal megelőzve így J. J. Rousseau (Confessions) nagy vallomását. Számos hasonló irányú és tartalmú irodalmi alkotásra utalhatnánk még, melyek az előző évszázadokban láttak napvilágot. De fölösleges! Hisz a fentiekből is nyilvánvaló, hogy nem új műfaj jelentkezéséről van szó, hanem egy műfaj fokozottabb mértékben való müveléséről. A művészi önkifejtés és írói gyónáskényszer napjainkban történő 338