Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Kovács Endre: Politika és irodalom

a nemzetek és államférfiak politikája éppen a politika nagy térhódítása miatt sokat veszített nimbuszából, könnyedén szokás elintézni az irodalomban megnyilvánuló politikát. Pedig egyáltalában nem lehetne azt állítani, hogy Európa szellemi kiválóságai nagyon tartózkodnának politikai nézeteik kinyilvánításától. Egy B. Shaw, egy Romain Rolland, H. G. Wells, André Gide időközönkint hullámzásba hozza a kedélyeket politikai nézeteivel. Minduntalan állásfoglalások történnek, manifesztumok íródnak és a kíváncsi olvasó nemegyszer tanúja lehet annak a roppant átalakulásnak, melyen írója az események, a történelem hatása alatt keresztülmegy. A francia olvasóközönség például tanúja lehetett annak, amint André Gide az evangéliumtól néhány év leforgása alatt eljutott — a kommunizmusig. Ennek az írónak, akit sokan a mai francia irodalom legkiválóbbjának tartanak, majd minden műve polémia. Egy másik kiváló francia prózaíró, Drieux la Rochelle, még csodálatosabb utat futott be: 1914-ben sportból, verekedési szenvedélyből elmegy a háborúba. Nietzsche hatása alatt megcsodálja a német erőt, kiábrándul a háborúból, s utána a sportban keres feledést: a sport emberségesebb dolog. Itt sem marad soká, kommunista lett. Ebből is kiábrándul, s a másik ellentét iránti ellenszenvét is kinyilatkoztatja: Genf vagy Moszkva című munkájában elítéli a hazafiúságot. De nemcsak a jelen irodalma mutat fel hasonló jelenségeket. Sőt néha éppen olyan személyeknél találkozunk a politikum fellépésével, akiknek egész eddigi munkássága ellene szól minden társadalmi kritikai értéknek. Hinné-e valaki, hogy az a Dante, aki iíjú korában a Vita nuovái írta, későbbi korban politikai támadó verseket ír? Vagy Chénierről, aki eleinte mint melankolikus, erotikus és filozofikus költő jelentkezett, ki tételezte volna fel a későbbi Jambes politikai hitvallását? Ronsard, aki eleinte ugyancsak melankolikus és elégikus költeményekkel indult, később pártköltővé vált. Az a Ronsard, aki a francia reneszánsz költészet atyja, az antik költők szerelmese, aki francia Pindarosz akart lenni, 1562-ben legnagyobb meglepetésként politikai verseket jelentetett meg, melyekben a monarchia és a katolicizmus védőjeként foglal állást. Mindemez esetekben persze megvan a magyarázat, a kor sürgető politikai természete kényszerítette ezeket a költőket politikai állásfoglalásra. A jelenkor irodalmáról szólva bátran leszögezhetjük, hogy ez a korszak legalább olyan mélrtékben politikai, mint az elmúlt korok voltak. Ma, amikor a 297