Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Kovács Károly: Világnézeti és művészi alkotás

tékeken alapuló nézeteket manapság már nagyon nehéz igazságszámba venni. Természetesen ez a felismerés sem áll osztályok fölött. Barta Lajos ugyan azt állítja, hogy „az intellektusnak nincsenek osztályhatárai". De ez egyáltalán nem haladó álláspont. Az ilyen misztifikációval szemben inkább adózunk elismeréssel annak az őszinteségnek, amelylyel pl. Molnár Ferenc kijelenti, hogy ,„aki a színházba megy, az életet akarja elfelejteni". Adjunk hát neki egy pohár limonádét, hogy könnyeben felejtsen. Itt legalább látjuk az ellenfelet. Tudjuk, kivel és mivel kell megmérkőznünk. Ez az ellenfél a mai viszonyokban rejlő ellentétek tudatra ébredését akarja elleplezni az azoktól szenvedők fejében. Hosszú kapcsolással azon adottságok fennmaradását mozdítja elő, amely az „örök" művészi értékek élvezését kevesek számára lehetővé teszi, míg a „legnagyobb szám" előtt elzárja a kultúrához vezető utakat. 4 A kultúra haladó mestereinek az a feladatuk, hogy e törekvések ellen fellépjenek. Ez a fellépés természetesen nem szorítkozhat az újságharc hasábporondjára. Világnézetük diadalmas fölényének pozitív irodalmi és művészi alkotásokban kell kifejeződésre jutnia. A világnézetek harca nemcsak agitáció meg propaganda kérdése ezen a szűk területen sem. A ma elítélt irodalmi meg művészi alkotásaival az új világnézetet megtestesítő alkotásokat kell szembehelyezni. Az új kultúra, amelynek új társadalom nélkül magától értetődően csak csírái alakulhatnak ki, éppen ezért nem „csak harcos" kultúra. Célja nemcsak az agitáció. Sokkal inkább pozitív alkotásainak tényein keresztül kell az új világnézet mellett agitálnia és harcolnia. Az új világnézetet valló ember — és ma csak ezt az embert tarthatjuk haladónak — pozitív kultúrértékek tudatosan világnézetes és pártos tartalmán keresztül enged utat teljes emberségének. Mert olyan korban élünk, amelyben az „ember" valósága az „osztályember" törekvéseinek valóra válásában van adva. (1935) 295