Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Forbáth Imre: Tudomány és művészet

Platónra, Erasmus müvére, A balgaság dicséretére, Rousseau leveleire Malesherbes-hez, Gautier Baudelaire-jére, Marx Brumaire tizennyolcadikába.'. munkák, amelyeknek művészi értéke nem kisebb, mint az elméleti.) Ezek azonban határesetek. Számunkra fontosabb a jellemző különbözőség megértése tudomány és művészet között. Míg a tudomány kivétel nélkül mindig csak eszköze a valóságkutatásnak, s eredményei, még a legnagyobbak, még a szintetikus összefoglalás mesterművei is mindig csak részleteredmények, minden művészi alkotás maga új, egész valóság, melynek éppen ez az egész volta az értéke: minden mű a logika és emocionalitás, a racionális és irracionális,, az egyszerű és összetett, a rész—egész egyszer ilyen, másszor olyan kombinációját tartalmazza rejtelmes bonyolultságában, akár az élet, a valóság maga. A művészi mestermű, ha a legegyszerűbben jelentkezik is, egy etruszk váza, egy gregorián ének, Hokusai egy vázlata vagy akár egy Goethe-mondás („álmomban mágikus osztriga voltam, mely fölött különös hullámok futottak el") formájában, éppoly egész, s részei összegéből meg nem érthető, rejtélyes és bonyolult, mint az óceán egy cseppje, melyet mesterségesen, vegyi alkatrészeinek laboratorikus összeadásával és keverésével senki soha elő nem állíthat, akárcsak egy homunculust. (Poe híres értekezése: A kompozíció bölcselete nem más, mint démoni tréfa!) A tudomány és művészet különbözőségeinek ez a szembeállítása természetesen nem értékítélet. Helyes arányukat s ezzel értéküket pl. az architektúrában nem az absztrakt meggondolás, hanem a konkrét, históriai társadalmi helyzet szabja meg. Ezt az arányt minden korszak másképpen állapította meg. Nincsen közöttük örök érvényű arányszám. A társadalmi munkamegosztásban az egyes szektorok értékét és mértékét a konkrét történelmi-társadalmi valóság határozza meg. A művészi f elfogás Az egyszerű gazdagság elve a művészetben annak a lélektani ténynek a kifejezése, hogy az egyszerűsítés maga nem mindig elégít ki bennünket, hogy alkalmazkodóképességünket csak bizonyos mértékig fokozza, de azon túl csökkenti. Ha a világról való elképzelésünk csupán geometrikus volna, elpusztulnánk a tény következtében, hogy a valóság éppen nem geometrikus. Az egyszerűsítéssel, a stilizálással paralel kell hogy haladjon a valóság gazdagságának az érzékeltetése. 276