Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Valóság és társadalom - Szabó Imre: Jog és erőszak

egy részt a magam jogköréből, átruházom rá a közügyek intézésének jogát, lemondok egyéni cselekvési szabadságom egy részéről, és kapok érte vagyonjogi szabadságot, kereskedelmi, vállalkozási lehetőségeket, rendőri, katonai védelmet. Ez általában a kor társadalmi jelentősége. Ám a külső változások újjá igyekeztek formálni az embert is. A cél az volt, hogy a jogrend külső kényszerítő garanciája, az állam megakadályozó, büntető szerve helyébe az emberek meggyőződése kerüljön mint értékelő szerv. A társadalmi tudat roppant neveléséről volt itt szó, hogy ami külső jog, az belső meggyőződés is — erkölcs legyen. Volt már erre példa a történelem során. A primitív vallások a hit dogmáival vésték az emberekbe a jó és rossz, a közösség számára hasznos vagy káros szabályokat. De a későbbi feudalizmus anetikus kort jelentett, hol az egyén meggyőződése egyébként is közömbös volt. Most jött el az etikus jogrend ideje, a jognak mint etikai minimumnak elképzelése, amikor a külső, organikus (és etikus) szabályoknak és a belső meggyőződésnek, erkölcsnek egybe kellett esnie. Az ideál ebből következően az lett volna, hogy mindenki saját magának bírája. A külső béklyórendszernek a belső ítélőszékkel való több-kevesebb azonosulása a jogtudat kialakulását jelenti. Freud tetszetős kettéosztása szerint „konstruktív" és „destruktív" ösztönök mozgatják az embert. De ha ennek a felosztásnak a lényegébe nem is mélyülünk bele, nyilvánvaló, hogy a joggal történő azonosulással az emberek ezernyi tiltakozása áll szemben. Eddig ugyanis a jognak mindenki számára egyformán érvényes megfogalmazását kerestük. Azonban (optimisztikusan nézve is) a jog csak egy réteg számára jelent pozitív előnyöket, még ha — tegyük fel — ez a réteg meglehetősen számos is. Amíg tehát egyik oldalon nő az emberekben önmaguk megrendszabályozásának szükségessége, tudata, addig a másik oldalon ösztöneik, önző vágyaik, kívánalmaik, egyéni érdekeik fokmérőjét jelenti a jog, mely gyakran mozdulatlanságba merevíti az embert, olykor kíméletlen láncokkal. Aszerint, hogy a jog mekkora társadalmi réteg számára jelent előnyt, aszerint azonosítja magát vele több vagy kevesebb ember, aszerint egyezik az ő erkölcsükkel, tartják igazságosnak vagy igazságtalannak. A békés együttélésnek és a jog helyességének egyaránt ez a fokmérője (lásd Somló Bódog: A jog értékmérői, Huszadik Század, 1910. július). Ha a jog ilyen szempontból igazságtalan, az ellenállás nagyobb, az egyéni 223