Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Valóság és társadalom - Balogh Edgár: Harcos proletárok kultúrája

BALOGH EDGÁR Harcos proletárok kultúrája Az urak finnyásán azt mondják, hogy a szegény ember buta. Kultúrája nincs. Vannak azután kispolgárok, akik teljesen osztják az urak véleményét, de nagyképűen segíteni akarnak a szegényeken, és minden erővel közvetíteni akarják a proletároknak az úri kultúrát. Vidéki papocskák és tanítók, nosza, megszervezik a műkedvelő színpadokat vagy mindenféle nemzeti kultúrszövetségek fiókjait, s kezdik szállítani a sáros, beteg falunak, a sivár külvárosnak a gondtalan úri élet ábrándjait és csillogó frázisait. Szociáldemokrata párttitkárok lázas odaadással szerveznek munkásakadémiákat, ahol a szegények már okosabb dolgokról is hallanak. Az ősembertől kezdve az angol pénzválságig mindenről. De valahogy nem fog mindez a proletárokon. Lassanként megunják a nekik juttatott kultúrát, vagy tán nem is értik. Bedöglik a műkedvelő színpad. Konganak az ürességtől a termek, ha megint valami százötven vagy hétszáz éves nemzeti eseményt kellene ünnepelni. S a munkásakadémiákon egyszerre csak mindenki van, pap, csendőr, tanító, postamester, hivatalnok, kiskereskedő, ügyvéd, finánc és sok kiöltözködött úrilány, csak munkás és paraszt nincsen. Mintha mégis csak a finnyás úriembereknek volna igazuk: szegényeknek nem való a kultúra! Pedig még ennél is több az igazság. A proletároknak nem is kell az — úri kultúra! A proletároknak nincs szükségük azokra a lelkes kispolgárokra, akik hol a régi úri dicsőség és a finom úri gondtalanság meséibe akarják elringatni az ő feltörő panaszukat és érdeklődésüket a mindennap keserű kérdései iránt, hol pedig összefüggéstelen lexikont próbálnak a fejükbe nyomni. Igen, a proletár nem kér abból a kultúrdemokráciából sem, hogy rongyaiban ugyanúgy cseveghessen a 152