Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szalatnai Rezső: Szlovenszkói magyar líra

legutóbbi kötete és új versei azonban sajátosan érdekes lírai kompozíciói Szlovenszkónak. Forbáth rendkívül művészi, Földes vele szemben egyenetlen, de stílusa magyarosabb Forbáthénál. Forbáth választékosabb, mint Földes, aki kuszált és rendkívül dús képű, szinte freskószerű versekben fejezi ki magát. Forbáth versei kompozícióban egészen kiválók, agitációs lírája is intuitív, ő a részletek darabjaiból épít egész világot. Földes a gazdag szintézisek festője, aki minden versében a mondanivaló totalitására törekszik, s azért nem kerülheti ki az ismétlődést. Forbáth természetesen sokkal egyénibb, Földes kollektívabb. Akik a fiatalabb gárdából melléjük szegődtek, bizony messze mögöttük maradnak, zavarosságuk, művészi egyenetlenségük és csekély gondolati súlyuk akadályként áll igazi kifejlődésük elé. Kivételt képez bizonyos tekintetben a villoni modorban éneklő, néhány régebbi versével lírai különösségeket kifejező Szabó Béla. Költészetünkben egyre erősebben jelentkezik a művészies gondosság. A világháború után minden formakényesség szétesett, felborult minden esztétikai törvény. Az akkori nemzedék leghangosabbjai azt hirdették, hogy a költészet elesett a háborúban, s gyulladt szemükben semmi sem tűnt fel felbonthatatlannak. A mai írógeneráció viszont semmit sem tart visszahozhatatlannak, s az örök formák és törvények mellett tör lándzsát. Ha a háború után nagyon hangoztatták a hagyománytalanságot, a maiak nagyon érzik az irodalmi tradíciót. Ez így van világszerte. A szlovenszkói magyar költészetben zárt egyéni világgal, de rangos művészeti igényességgel Vozári Dezső tűnt fel. Az ő költészete mutatja leginkább az imént vázolt folyamatot. Vozári költészete látszólag csekély hatású volt, valójában e költő szerepe olyan Szlovenszkón, mint Kosztolányi Dezsőé az új magyar irodalom nagy koncertjében: nevelő, formatartó, ízlésfejlesztő. Vozári merőben különbözik Győrytől és Mécstől is, nincs meg benne a kisebbségi sorstudatnak az a sajátos tartalma, mint Győryben, nincs vallási révülete, mint a neokatolikus poézishez programban oly teljesen csatlakozó Mécsnek, sem szocialista pátosza és gáttörő lendülete, mint Forbáthnak és Földesnek. Vozári tipikus városi költő, urbánus lény, a Horatius fajtájából való, és hedonista is, mint a kétezer éves római poéta. Vozári költészete nem vett részt sem a „generációs harcokban", sem a vidéki literáris kaszinók kultúraterjesztésében; éveken át kívülálló volt, holott néhány versből tudjuk, hogy ez a költő mégis-mégis mennyire vallja és vállalja cinikus és lemondó beállított130