Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szalatnai Rezső: Szlovenszkói magyar líra

lírai sodró erejével. A pesti újság, a pesti könyv már nem jöhetett be, pótolni kellett tehát. így történt, hogy a vidéki hetilapok vagy jelentéktelen napilapok egyszerre országos szerepű napilapokká rukkoltak elő, új lapok is jöttek létre mellettük, nagy sürgés-forgás támadt. S nemsokára jött az ifjúsági lap is, jött könyv is, az első költeménykötet, amit itt írtak, itt nyomtak ki, amit itt is vettek meg teljesen az olvasók. A kaszinóból irodalmi társaság lett, a tanárból kritikus, az anekdotázó ügyvédből novellaíró, a filozopterből pedig nagy reményű szerkesztő. De már ott volt a diák is, a legfiatalabb nemzedék képviselője, a leglelkesebb olvasó és könyvterjesztő. Országos összefogásra még senki sem gondolt, helyi vagy nagyobb vidéki mozgalom volt ez. Szélesebb, az egész kisebbségi magyarságot átható, nyugatról keletre terjedő mozgalomról szó sem lehetett, hisz még ma sem tudja a pozsonyi magyar, mit csinál odafent a tiszaháti testvér. De épp ez a helyi érdekű mozgolódás nagyon sajátos jelleget öltött. A szlovenszkói magyar világ a fordulat utáni első években szűk volt, visszhangtalan, mint egy hólepte kisváros, melyben minden közel van, s nagy csöndben fekszik egymás mellett ház és ember. Budapest messze volt, a rádió akkor még ismeretlen fogalom, s a lelki életet nem lehetett tényekre váltani. Szervezésről egyelőre szó sem esett. Az öregek visszahúzódzkodtak a Jókai-féle Garanvölgyi Ádám módjára, a fiatalok pedig valami csodaváró katakomba-életet éltek. Egyesületekbe, ifjak szövetségébe tömörültek, s a felmelegített önképzőköri életben kezdték gyakorolni a lelki összetartás első nagy, maga erjesztette parancsait. A pozsonyi Mipsz-kör így hozta létre az Új Auróra almanachot, melynek teijesztése és olvasása egyet jelentett a magyar irodalom elfogadásával s a magyarság megmutatásával. Elmélyedő, középosztálybeli jellegű nemzeti hangulat jött létre ebben az időben, melynek legkiemelkedőbb lírai képviselője az érsekújvári Ölvedi László lett. Ölvedi költészetének ez a nyugtalan, szimbolikus, szinte misztikus kisebbségi hangulat adta meg az igazi szálló erőt, s ebben az időben volt a később tragikusan elhunyt fiatal író igazán költő. Nélküle nem lehetett elképzelni Nyugat- és Dél-Szlovenszkón egy magyar estét. „Édes véreim, könnyes magyarok, taposott tarlón fonnyadt virágok". . . még ma is emlékszem egyik prológusára, mely így kezdődött. Ölvedi határozottan kifejezte e korszak szlovenszkói magyar hangulatát. Később, amikor a szűk katakomba-világ önmagától szétment, s lényegesen más lett a szlovenszkói magyarság 123