Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szvatka Pál: Szloveszkói magyar irodalom

túljutott a kritikátlan termelés veszedelmes idején, s eldőlt a harc, amit jellegzetes szlovenszkói irodalmi terminológiával a „mennyiségi" és a „minőségi" irodalom harcának neveztek. A szlovenszkói magyar társadalom vezetőinek és illetékeseinek nagy része hosszú ideig azon a véleményen volt, hogy a kisebbségi sorsban, a magyar nyelv háttérbe szorításának és elhalkulásának állapotában mindenki, aki magyarul ír, érték, istápolni kell, nem szabad leütni, nem szabad kritizálni. Minél több a magyar író, annál jobb a nemzetnek, annál pezsgőbb a kisebbségi élet, s a minőséget nem szabad túlzottan az előtérbe állítani, nehogy a magyar szó elkedvetlenedve elhalkuljon. E mennyiségi irodalmi elvvel szemben a minőségi elv hívei nagyon helyesen rámutattak arra, hogy a sok rossz és tökéletlen irodalmi alkotás ellenkező hatást ér el, mint amit terveztek vele: a közönség unatkozva elfordul a gizgaztól, és jobb híján más nyelvű, értékesebb könyvet vesz kezébe. Elvégre a cél nem az, hogy kétszáz vagy ötszáz író daloljon magyarul, s összesen kétszáz vagy ötszáz olvasó olvassa, lelkesedjen érte és rajta keresztül megszeresse a magyarságot. Nem az írók statisztikáját kell felállítani, hanem az olvasókét, s az utóbbit csak a jó minőségű író tudja a magasba szöktetni. 1930 után, az előbb felvázolt „kritikai korszakban" eldőlt a szlovenszkói irodalom e nagy technikai vitája. Ma csupán a másik említett probléma körül folyik még lanyha harc: a regionális vagy az unionista irodalmi élet fejlődése 1932 táján éppen akkor állt meg, amikor az emigránsok és a dilettánsok harci frigyéből született új elvek pubertását a kritikai korszak megtisztította az 1924—29-es években vadul burjánzó dilettantizmustól. Talán a gazdasági krízis is hozzájárult a lelohadáshoz: hiányzott a pénz, a független mecénás, aki mellékcélok nélkül elősegítette volna a kristályosodást, s központi hatalmat, uralkodó fórumot, vezető, nevelő, ösztönző, irányító tekintélyt teremtett volna. Az erdélyiek szerencsésebbek: az Erdélyi Helikon évek óta felbecsülhetetlen munkát végez, eredményesen kertészkedik az erdélyi magyarság szellemének gazdag flórájában. Az összefogó, az irodalmi életet kiépítő tiszta törekvések Szlovenszkón 1931—32 kudarcai után megszűntek, s ma kevés a pénz, kevés a lendület, sok a gond és sok az akadály, hogy újra megszülessenek. Ó, csábító ösztönzések ma sem hiányoznak a szlovenszkói magyar literatúrában. De ahány van, mindegyik politikai, egyik sem irodalmi. Valamennyinek céljai vannak, valamennyi voksfogó. A szlovensz106