Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938
Irodalom és nemzetiség - Szvatka Pál: Szloveszkói magyar irodalom
a gaz a különböző politikai tendenciák környezetét, s mennyire megengedett a tökéletlenség azoknál az íróknál, akik „elvhűek" s a politikai exponensek szekerét tolják. Ebben a korszakban ismét szerepet kapott a pesti mérték. A tisztára világnézeti irodalom reakciójaként bizonyos eltolódás keletkezett az öncélú irodalom felé, s egyre jobban felmerült a kívánság, hogy gyomlálni kell, nevelni, szellemi központot és tekintélyt teremteni. Azok az írók, akik úgy vélték, hogy alkalmasak az irodalmi nevelő munka elvégzésére. 1930-ban először gyűltek össze Szent-Ivány József meghívására Liptószentivánon, hogy az úgynevezett Szentiváni Kúrián foglalkozzanak a tisztítás kérdéseivel. A népes írógyűlés után a lírikusok Nyitott könyv címen nagy lírai antológiát adtak ki, hogy a szlovenszkói irodalom legszebb termékeinek összeválogatásával megmutassák az irodalmi színvonal új útjait. Később, amikor a háromszor megtartott Szentiváni Kúria körül bajok mutatkoztak, Új Munka Társaság néven fogtak össze az írók, s hosszú előkészítés után kiadták Prágában az Új Munka folyóiratot, amely kritikai és összefoglaló tendenciával ugyan nagy port vert föl és nagy jelentőségre tett szert — de nem élte meg a második számot. A kudarc jellemző volt. Ebben az időben mintha az elfáradás és a szétesés jelei mutatkoztak volna a szlovenszkói magyar irodalomban. A vitaiizmus alábbszállt, pedig ami eddig a legnagyobb értéket jelentette és a legjellegzetesebbnek látszott, éppen a hatalmas kultúrvitalizmus volt, a vágyak intenzitása, amely mozgott, forrott, ágált még akkor is, ha a kiemelkedő művészi alkotás magasságáig nem tudott elérkezni. A második korszak büszke önbizalma nem létezett többé, a harmadik korszak rendet teremteni akaró kritikai energiáját kis érdekek nem engedték érvényesülni. 1933 után legfeljebb írók éltek Szlovenszkón. de hiányzott az irodalmi élet, az önálló vérkeringés, a különleges zamat. Az írók fő törekvése ismét az lett, hogy minél előbb bekapcsolódjanak a budapesti irodalomba, ott keressék érvényesülésük útját, s ne innen, Szlovenszkóról hódítsák meg az összmagyarságot, hanem bévülről, Budapestről, nem önálló szlovenszkói lényegük kivirágoztatásával (mint az erdélyiek), hanem a pesti tendenciákhoz Pesten alkalmazkodva. Helyes vagy helytelen a fejlődésnek ez az útja? A vállvonogató szakítás a regionális tendenciákkal annyi bátor erőlködés után? Ez a probléma áll ma a kis méretekre zsugorodott szlovenszkói irodalmi élet vitáinak előterében. 100
