Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)
Koncsol László: Kaland
bolyongott az utcán. Jól ismerte ezt a városrészt. Az út macskaköves, szűk, göröngyös, girbegurba. Ödön, szürke világ. Zegzugos sikátorok torkollnak egymásba, öblös kapualjak ásítanak rá, a házakról nagy darabokban hull a vakolat. A járda szélén ósdi gázlámpa pislákol, üvegét zabolátlan gyerekek törhették be, lángjával kénye-kedve szerint játszhat a szél. Késő van, üres az utca, nőt már aligha találok... — mondott le minden reményéről Csóré, és elgondolkozva nekidőlt egy lámpaoszlopnak, hogy egy kicsit megpihenjen. Cigarettát kotort elő, rágyújtott, mélyet szippantott a füstből. Ez is megvolt... — mormolta, és az elmúlt estére gondolt. Tömött, füstös mulatóban ült, szorosan egymás mellett asztalok sorakoztak, körülöttük hadonászva zajongó, ittas emberek. Az egyik sarokban szűk pódium, rajta a zenekar, zongora, dob, harmonika és egy szál hegedű. A mulatozók féktelen tombolása csaknem elnyelte a sivár zenét. Egy pincér evickélt hozzájuk, ahogy Csóré mámoros szemmel figyelte, hadonászó hosszú karjaival szinte úszni látszott a tömény füstben. — Igenis, kérem, bort... Igenis, azonnal, kérem, még egy üveg bor... — hadarta a rendelést, kendőt rántott elő és villámgyors mozdulatokkal lesöpörte az asztalt, a hamutartókat is kiürítette és máris rohant tovább. Igenis, kérem, azonnal, kérem ... Hát igen ... Bor, cigaretta, bor, cigaretta, füst, aztán megint csak bor, bor, bor. És nők, nők, sok nő, egyik a másik után; Egy alacsony, kövérkés szőkével sokat táncolt, aztán az asztalához cipelte, fizetett neki. — Hol dolgozol? — kérdezte a nő tánc közben. — Sehol. Tanulok. Jobban mondva, tanultam. —• És most? — Most lógok. — Ügy? Szóval kivágtak a suliból? 96