Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Egri Viktor: Anna

Hiába próbáltak nyomozni, a verés nem használt, Kovarik a halálával minden titkot magával vitt. Azt mondják, hogy hősi az ilyen halál, amilyen Kovariké volt. Én úgy érzem, hogy több a hősinél, több a példaadásnál is. Másnap éjszaka elföldeltük a temető sarkában. Magános sírba tettük, mert aznap nem volt más halottunk. Teste szétomlik az anyaföldben, porló csontjaiból és nedveiből tavasszal fű sarjad majd, virágok fakadnak, de bennem is él, a szívem, az agyam egy darabja lett — és nem enyészik el nyomtalanul! * Késő alkonyatkor értem a rejtekemhez. A rémülettől gyökeret vert a lábam: a rejtek előtt valaki ólálkodott. Felfedeztek! Már-már fejvesztetten futásnak eredtem, amikor a lebukó nap utolsó fényében észreveszem, hogy szovjet egyenruha van az emberen. Ekkor már ő is megpillantott és talán hasonló félelemmel gondolt futásra. Felemeltem a karomat és intettem. Sietve törtettünk egymás felé, és szótlanul összeborultunk, mint két barát, akit a háborús vihar egymástól hosszú évekre elszakított és a véletlen újra összehoz. Kimondhatatlan boldogságban éltünk együtt három napig. Nem engedtem, hogy egyenruhájában emberlakta helyek közelében kószáljon. Tábori szökevény volt, csakúgy, mint jómagam. Aztán olyan váratlanul elvesztettem, amilyen váratlanul a sors a közelembe sodorta. Bármennyire óvtam, intettem Pavel Pavelicsot, hogy egyenruhája veszélybe sodorhatja, hogy bujdosnia kell mindaddig, míg megfelelő ruhát nem szerzek neki, szabad természete nem tűrte, hogy órákig rejtőzzék a cserjésben. 75