Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Egri Viktor: Anna

a sülő kenyér mondhatatlanul édes szagát, ahogy körülfolyt a meleg és megfürdetett. Keleten narancsvörös izzással fellángolt az ég alja, a súlyos, varjúszárnyú felhők mintha tüzes vulkán kráterébe buktak volna. Hónapokig nem néztem így a napot. Hónapok óta először érzem, hogy szembenézek a derengéssel, hogy nemsokára, talán már tavasszal, otthon leszek Fájdalmat feledtető gyönyörűséges perc ez ... Süt a nap, és melegszem. Most már tudom, nem pusztulhatok el, nem rothadok el a piszokban, nem ájulok el többé az éhségtől, de élni fogok, hazakerülök. A tej jóllakatott, még kenyér kellene, de az is lesz, minden lesz, éled bennem hatalmas erővel a remény. A kabát melegít, mint a tél hidegét elűző déli szél. Hosszabb a kelleténél, a bokámat verdesi, az aljából csíkokat szakíthatok. Leszedem lábamról a gennytől bűzlő, ázott rongyokat és újakba bugyolálom ... Nem fagy le már, nem kékül el, tán nem is dagad meg többé... Most, hogy a télikabát felismerhetetlenné tett, már barangolni is mertem az erdőben. A domb túlsó oldalán gyümölcsöskertek húzódtak a bükkösig, legtöbbjükben az időtől szürkévé fakult alacsony házikó, amilyen nálunk otthon a szénásréteken áll a hegyek oldalában. Az egyikhez, egy piros cseréppel fedett bódéhoz, odalopództam. Valamennyi közt ez volt a legtakarosabb, ha egy kis szerencsém van, gondoltam, találok benne valamit. Az ajtó erős lakattal lezárva, nem törhetem le, nincs hozzá erőm, de meg nem is szabad feltűnést keltenem. Valahogy azonban mégiscsak be kell jutnom: látom az ablakon át, benn ruha lóg egy kampón, biztosan szerszám is akad a sarokban. Egy tuskót görgetek a hátsó falhoz és felkapaszkodom a tetőre. A többi már könynyen megy, csak néhány cserepet kell eltávolítanom, és benn vagyok. Reszketek az örömtől, olyan nagy a zsákmány: elnyűtt, de még használható kezeslábas, egy pár régi cipő, ásó, kerti olló és egy kis kosár. 69