Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dénes György: Szegény emberek

— Még megkerülhet. — Az ám! Megkerülhet! Különösen akkor, ha itthon tátod a szádat. Nemhogy mennél a bíróhoz, jelenteni. Az emberben felgyűlt az indulat. Már emelte a kezét, hogy hátba támasztja a feleségét, de ahogy az asszony riadt tekintetébe nézett, leengedte öklét. Legyintett csak és kifordult az ajtón. Felballagott a községházára. A bíró hümmögve hallgatta panaszát, majd megjegyezte: — Biztosan a lekenyeiek voltak, azok olyan enyveskezűek. Ők lopták el az én fámat is harmadfél esztendeje. — Emlékszem rá — bólintott Fogas András. — Abban az esztendőben hullt el a süldőm. Harminckettő telén. A bíró megtömte a pipáját és elégedetten mondta: — De drágán fizettek érte. Egy-egy évet ültek. Fogas András azt gondolta: Dörzsölöd a kezed, vén naplopó. Pedig a tiedből bőven jutna másnak is, hiszen annyi az erdőd, hogy szinte rád szakad. Ha meg a szegény hozzányúl, menten csendőrt uszítasz a nyakára. De csak annyit mondott: — Jól rájuk húzták a vizes lepedőt. — Te se búsulj — ütött a vállára a bíró. — Kiss bácsi kifürkészi a tolvajt. Menj csak haza nyugodtan, majd szólok a csendőröknek. Negyednapra beszólt a kerülő, hogy meglelte a zsiványt. A lekenyei kisbíró rakta fel a nyesést. Már volt a csendőrségen is, holnapután reggel indulnak Lekenyére. Az asszonyból felszakadt a sóhaj: — Hála az istennek! Másnap a csendőrségre hívatták Fogas Andrást. Pelikán, a savanyú tekintetű, sovány törzsőrmester azzal fogadta: — Holnap reggel indulunk a tizedessel. Kiss bácsi 43